Utazás

Dezső Tamás identitáskereső képeiből nyílik kiállítás a Capa Központban

Dezső Tamás az élővilág és az ember kapcsolódásait vizsgáló Hipotézis: Levél minden című kiállítása szeptember 22-től december 23-ig lesz látható a budapesti Capa Központban.

Levél minden

Az élővilág összetett kapcsolatait vizsgáló sorozatot a művész filozófiai tanulmányai ihlették, és a fotós gondolatkísérletek halmazaként tekint rá – olvasható a kiállítótér MTI-hez eljuttatott közleményében. A képeken Dezső Tamás azt a folyamatos változást szeretné bemutatni, amely élete során fizikailag minden élőlényt, intellektuálisan pedig az embert jellemzi.

Az identitás kérdését körüljárva a fotós az emberi létezés metaforáját a növényekben találja meg, amelyek ugyanabból az anyagból és hasonló struktúrákból épülnek fel, mint az ember. A bemutató címe Johann Wolfgang von Goethétől származik, aki utazásai során naplójában így fogalmazott: „Hipotézis: levél minden, és ez az egyszerűség a legnagyobb sokféleséget teszi lehetővé.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A fotós úgy véli, hogy az ökológiai válság kapcsán elengedhetetlenné vált, hogy az emberiség a növényeket a jelentőségüknek megfelelően kezelje, és erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a növényi létezés kérdéseit is megértse, részben, de nem kizárólag azért, mert tőlük függ és rajtuk múlik az emberi létezés is.

Dezső Tamás autodidakta módon sajátította el a fotográfia mesterségét. Munkáit világszerte kiállították, és többek között a Time, a The New York Times, a National Geographic, a Le Monde Magazine, a The Sunday Times és a The British Journal of Photography is publikálta képeit. Feljegyzések egy epilógushoz (Notes for an Epilogue) címmel 2015-ben jelent meg fotókönyve a német Hatje Cantz kiadó gondozásában, majd ezután átmenetileg abbahagyta a fényképezést, hogy filozófiai tanulmányokat folytathasson.

A most kiállított sorozatot a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ korábban a maribori UGM Studióban mutatta be 2021 őszén, és a Kunst Haus Wiennel együttműködve a bécsi Foto Wien Fesztiválon 2022 tavaszán.

Kíváncsi vagy téged milyen pszichológiai trükkökkel befolyásolnak az éttermek? Olvass tovább és mutatjuk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A nulladik nappal már zakatol a Sziget fesztivál, és jó tudni, hogy mit lehet bevinni, és mit nem.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...