Utazás

Diákok tűntek el – Olyanok kerültek a gyanúsítottak közé, akiket nem is gondolnánk

A diákokat meggyilkolták, majd a holttesteket elégették egy szeméttelepen. Csak három diák maradványait sikerült azonosítani.

A rendőrség állt a brutális gyilkosságok mögött

Mexikóban őrizetbe vették José Rodriguez nyugalmazott tábornokot a déli Ayotzinapa tanárképző főiskola 43 diákjának 2014-es eltűnése ügyében – közölte csütörtökön Ricardo Mejia közbiztonsági miniszterhelyettes. José Rodriguez eddig a legmagasabb rangú katonatiszt, akit az ügyben őrizetbe vettek.

Nyolc éve, 2014. szeptember 26-án éjjel a Guerrero állam déli részén található Ayotzinapa tanárképző főiskola diákjainak egy csoportja a közeli Iguala városába ment, hogy buszokat eltulajdonítva Mexikóvárosba utazzon egy tüntetésre. A rendőrök több buszt megállítottak, leszállították, és átadták a diákokat a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartellnek, amelynek emberei meggyilkolták őket, majd a holttesteket elégették egy szeméttelepen. Csak három diák maradványait sikerült azonosítani.

Mejia szerint nemrég adtak ki elfogató parancsokat négy másik katonai tisztségviselő ellen a bűnüggyel összefüggésben. „Jelenleg ezekből hármat már végre is hajtottak, hárman őrizetben vannak, köztük a 27. gyalogsági zászlóalj akkori parancsnoka” – ismertette a tárcavezető-helyettes sajtótájékoztatóján.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rodriguez volt az alakulat vezetője a diákok eltűnésének idején. Alejandro Encinas belügyminiszter-helyettes augusztusban az ügy felülvizsgálatának ismertetése során azt mondta, hogy az elhurcolt diákok közül hatot élve átadtak Rodrigueznek, aki megölette őket.

Andrés Manuel López Obrador államfő kormánya újraindíttatta a nyomozást, mert a korábbi büntetőjogi eljárások során számos szabálytalanság történt, és a mintegy 140 őrizetbe vett gyanúsított több mint felét eljárásbeli szabálytalanságok miatt szabadlábra helyezték, köztük Iguala korábbi polgármesterét, rendőröket és a Guerreros Unidos drogkartell tagjait.

A francia nemzet szimbólumát változás éri.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...