Őszintén vallott gyerekkoráról a népszerű énekes: gúny tárgya volt az iskolában, sokat csúfolták őt

Az iskolai zaklatás, megszégyenítés témáját járta körül Rátonyi Kriszta és Fodor Imre a Család-barát szakértőjével, amelyről a műsorvezetők a nap sztárfellépőjét, Szabó Ádámot is megkérdezték. Az énekes elárulta, kisiskolás korában őt is csúfolták osztálytársai elálló fülei miatt.

Anno gúny tárgya volt, ma már imádják őt a nők

Szeretett iskolába járni Szabó Ádám, jó tanuló volt, de mindig is a zene vonzotta. A Család-barátban bevallotta, gyerekkora óta érezte, hogy ezzel kell foglalkoznia. A Duna délelőtti magazinműsorában azt is elárulta, nem volt rossz gyerek, de azért néha persze csibészkedett. Sajnos őt is csúfolták kisiskolásként, ami nagyon rosszul esett neki. „Gyerekkoromban nagy elálló füleim miatt piszkáltak, Dumbónak csúfoltak. Kicsiként nehéz volt megértem, hogy miért jó nekik, ha bántanak” – vallotta be Szabó Ádám a műsorban, ahol középiskolás éveiről is mesélt a nemrég megjelent, és erről a korszakról szóló Krétapor című új dala kapcsán. Az iskolai zaklatással kapcsolatos szakértői tanácsok meghallgathatók a Család-barát Médiaklikk-oldalán vagy ide kattintva.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miller Dávid igazán szerencsés géneket örökölt, hiszen édesanyja, Ullmann Mónika és édesapja, Miller Zoltán közel az 50-hez is fantasztikusan néznek ki.

Leadfotó: Facebook/szaboadamofficial

Oldalak

Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...