Utazás

Mindkét pilóta elaludt a repülőgép fedélzetén, ám aztán váratlan fordulat történt a szörnyű vég küszöbén

Mivel a kapitány és a másodpilóta is elszunyókált, a repülőgép egyszerűen elkerülte a leszállópályát.

Mély álomba merültek

Se szeri, se száma a hátborzongató repülőgép-katasztrófáknak: szinte nap mint nap hallunk egy-egy megdöbbentő esetről. De mi a helyzet akkor, ha a szerencsének köszönhetően végül sikerül elkerülni a tragédiát? Az efféle történetekről ritkábban értesülünk, pedig kiváltképp tanulságosak, mi több, arra is alkalmasak, hogy megnyugtassák az utazóközönséget - vagy épp az átlagos olvasót, aki eddig még sosem "merészkedett" repülőgép közelébe -, hiszen szemléletesen mutatják: még akkor sincs minden veszve, ha egy gép nagy bajba kerül.

Nemrégiben egy elképesztő történet járta be a világsajtót: mindkét pilóta elaludt az Ethiopian Airlines Boeing 737 típusú repülőgépének fedélzetén - számolt be róla a New York Post. A gép Szudánból repült Etiópia fővárosába, Addisz-Abebába, maga az út pedig viszonylag kevés ideig, két óráig tartott, azonban ennek ellenére mind a kapitánynak, mind pedig a másodpilótának sikerült álomba szenderednie. Még a leszállópályát is elkerülték, és talán a szerencsétlenséget sem lehetett volna elkerülni, ha a légiirányító nem vette volna észre, hogy a gép hozzá sem kezdett az ereszkedéshez, hanem változatlanul utazómagasságban maradt.

Vészjelzést adott le a robotpilóta

Az irányító azonnal megpróbált kapcsolatot teremteni a pilótákkal, ám mivel mindketten aludtak, a próbálkozása természetesen nem járt sikerrel. Ekkor viszont vészjelzést adott le a robotpilóta, aminek következtében hamar magához tért a kapitány és a másodpilóta is. A gép ezután megfordult, és 25 perccel később sikeresen landolt a leszállópályán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Természetesen a két "csipkejózsika" nem úszta meg ennyivel: az incidenst követően mindkettejüket felfüggesztették, sőt vizsgálatot is indítottak ellenük. Egy szakértő később úgy nyilatkozott: a két pilóta hanyagságának következtében kialakult helyzet igencsak aggasztó volt. Hozzátette: a jelenség nem új, és sajnos tökéletesen alkalmas arra, hogy veszélyeztesse a légibiztonságot.

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.