Közvetlen napi repülőjáratot indítanak Budapestről az Egyesült Államokba: ennyibe fog kerülni a legolcsóbb jegy

Philapelphia és Budapest között egy Boeing 787-8 Dreamliner típusú gép szállítja majd az utasokat, ami hetente 3200 utast jelenthet majd a két irányban.
Több órával lerövidül az út Budapest és Amerika között
Hat év szünet után május 21-étől, azaz csütörtöktől ismét közvetlen napi repülőjárat köti majd össze az Egyesült Államokat és Magyarországot – írja az MTI. Az American Airlines menetrendjében őszig, egész pontosan október 5-ig szerepel ez a szezonális járat.
A világszerte ismert amerikai légitársaság eredetileg 2018-ban indította közvetlen szezonális járatát Budapestre, ám 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt a légi közlekedés leállt, és ezt követően nem is indult újra a járat.
A következő hónapokban Philadelphia és Budapest között egy Boeing 787-8 Dreamliner típusú gép szállítja majd az utasokat, ami hetente összesen 3200 utast jelenthet a két irányban. A közvetlen járat több órával lerövidíti az utat Budapest és az Egyesült Államok keleti partja között. A repülési idő Philadelphiából Budapestre közel 9 óra a menetrend szerint. A budapesti járat elindulásával egy időben az American Airlines napi járatot közlekedtet Prágába is.
110 ezer forint lesz a legolcsóbb jegy
A Philadelphiába tartó járatra a jegyek ára irányonként 110 ezer forinttól indul, vagyis az oda-vissza utat ideális esetben 220 ezer forintból, vagy annál kicsit több pénzből meg lehet úszni. A Skyscanner adatai szerint még júniusra és júliusra is vannak 220 ezer forintnál nem sokkal drágább oda-vissza jegyek, szeptemberben pedig bőven vannak ilyenek.


























