Egy hajszálon múlt a világhírű, magyar származású színésznő élete: kamionnak ütközött a kocsi, amiben ült, édesanyja halálát végig kellett néznie

Rettenetesen nehéz volt megbirkóznia anyja halálával
Mariska csodával határos módon tehát túlélte a balesetet, azonban természetesen megviselte édesanyja halála, bár akkor még, amikor a tragédia történt, nem pontosan tudta, mi történik körülötte. A színésznő elárulta, hogy idővel elfogadta az őt ért veszteséget, és beletörődött abba, ami történt, meghajolt a sors akarata előtt. A New York Post szerint Hargitay kijelentette, hogy a halál megtanította számára azt, hogy az életben semmire sincs garancia, az idő a legnagyobb kincs, ám még ebbe a mentális állapotba került, rengeteg idejét elvesztegette a gyász miatt és a gyógyulás folyamatával. A hírnév átka szintén megterhelő volt számára: rendkívül nehezen viselte, hogy két híres ember lánya, és sosem szerette, amikor nem saját érdemei miatt emlegették őt, csak úgy, mint Jayne Mansfield lánya – ettől azonban azt érezte, nincs saját személyisége, legalábbis nem elég értékes ahhoz, hogy emberszámba vegyék őt. Mindazonáltal Hargitay természetesen büszke édesanyjára: szerinte sokkal több volt, mint szimplán egy szexszimbólum, hiszen személyisége borzasztóan inspirálta a körülötte lévőket, anyaként pedig mindig a maximumra törekedett az intelligens színésznő, akinek lánya örökölte Mansfield híres szépségét. Mariska maga is úgy gondolja, hasonlítanak egymásra, aminek azért örül nagyon, mert így elég csak tükörbe néznie, hogy úgy érezze, anyja még mindig vele van.
Senki se mondaná meg róla, de Franciaország egyik legszebb és legelegánsabb színésznője már 55 éves. Sophie Marceau nevéhez számos emlékezetes alakítás fűződik, de talán nem túlzás azt állítani, hogy először mindenkinek a Házibuli bájos, kissé szeleburdi és imádnivaló Vic Berettonja jut róla eszébe.

























