Pokoli sors jutott neki: 13 évesen szülte meg első gyermekét a világhírű énekesnő, férje pedig rendszeresen bántalmazta

Aretha Franklin az amerikai zene és előadóművészet egyik legnagyobb művésze volt: a tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő-dalszerző a gospel- és blueseredetű soul stílus királynőjeként vonult be a történelembe, sikert sikerre halmozott, magánélete azonban korántsem volt mindig felhőtlen.

A soul zene igazi királynője

Aretha Franklin édesapja lelkész, ráadásul a gospel nagyszerű művelője volt, így már gyerekként ő is kipróbálhatta a hangját a templomban – mivel tehetsége hamar "kihallatszott" a kórusból, hamarosan szólista lett. Csak 14 éves volt, amikor első saját gospel felvételét elkészítette, négy évvel később pedig elkezdett érdeklődni a világi zene iránt, így karrierjét is erre építette fel. Az első sikere nem volt áttörő, ám miután a Columbia Records kiadótól átpártolt az Atlantichoz, az I Never Loved a Man című dalával a tízes listára került Amerikában. Ezt hamarosan követte a Respect, amellyel listát vezetett a tengerentúlon, de Angliában is tiszteletet követelt számára. Több évtizedes karrierje során összesen 44 Grammy-díjra jelölték, melyekből tizennyolcat nyert el, emellett 1968 és 1975 között minden évben megkapta a legjobb női R&B előadónak járó Grammy-trófeát. 75 millió példányszámban értékesített lemezeivel minden idők egyik legsikeresebb előadójává vált, fényesen ragyogó karrierjét azonban beárnyékolta, hogy a magánéletében számos megpróbáltatáson kellett keresztülmennie…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vanessa Redgrave kivételes pályafutása alatt több tucat mozi- és tévéfilmben szerepelt, számos színházban megfordult, munkásságát pedig seregnyi díjjal ismerték el. Az Oscar-díjas angol színésznő azonban csak a szakmában volt ennyire sikeres – a magánélete sajnos nem alakult felhőtlenül.

Leadfotó: Facebook/ Aretha Franklin

Oldalak

Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?