Sztárok

Emlékszel még Sugár Bertalanra? Így él ma a 90-es évek kultikus énekese

Első albumát még 1992-ben, tinédzserként jelentette meg, a következő évtizedben azonban meglehetősen távolra sodródott a zenéléstől. Hogyan él ma Sugár Bertalan?

A színészetbe is belekóstolt

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Sugár Bertalan, a kilencvenes évek ifjú énekese már kamaszként megvillantotta oroszlánkörmeit. Első albuma Hé, kölyök! címen még 1992-ben debütált. Hét évvel később jelent meg második albumának első kislemeze, 2000-ben pedig már a harmadik album is megszületett Egyedül címmel. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után nem sokkal az ifjú zenész New Yorkba költözött, mert eltökélt vágya volt, hogy a színészi pályára lépjen. A sors mégis másképp akarta, később Sugár Bertalan hazatért, 2009-ben pedig negyedik albumát is megjelentette Disco címmel. Időközben nyíltan felvállalta azt is, hogy a saját neméhez vonzódik, 6 éves korom óta így élem az életem. "Azért vállaltam fel az érzéseimet, mert nem akarok titkolózni, és nem akarom, hogy összesúgjanak a hátam mögött" - nyilatkozta 2008-ban az énekes-színész, akinek ebben az időben egy akkori államtitkár, Sebián-Petrovszki László volt az élettársa.

Sugár Bertalan az elmúlt időszakban nemigen szerepelt a nyilvánosság előtt, így nem meglepetés, hogy ő is feltűnt Palik László YouTube-műsorában, a Hová tűnt? címűben. Az egykori énekes a beszélgetés során azokról a változásokról mesélt, melyek az elmúlt időszakban a szakmai- és a magánéletében álltak be.

Lapozz tovább, tudd meg, mi történt Sugár Bertalannal!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...
Fashion&Beauty
36 új darab, a Black by Orsoya ready-to-wear vonal debütálása, couture ihletésű STARDUST lookok, kreatív divatkollaborációk és fine dining élmény egy összművészeti presztízseseményen.