Boldog születésnapot, forint! 76 éves lett a magyar valuta - íme 6 érdekesség, amit kevesen tudnak hazánk fizetőeszközéről

Augusztus elsején ünnepeljük a forint bevezetésének 76. évfordulóját. 1946-ban a pengő leváltásával került forgalomba az új fizetőeszköz, amely azóta is rendszeresen megújuló formában áll rendelkezésünkre, a készpénzforgalom eszközeként. Az évek hosszú sora alatt számos változás és esemény formálta a forint történelmét, melyek eddig talán nem ismert érdekességeket kínálnak.

Boldog szülinapot forint!

A forint megnevezés nem az újkorból eredeztethető, hanem már az 1200-as években is használták. Igaz, ekkor még csak a Firenzében vert aranyérméket illeték forint megnevezéssel, mely az érmék hátlapján szereplő liliom, olaszul friorino d’oro, latinul florenus megnevezések módosított alakjából származik. Az első magyar arany forint kibocsátása az 1300-as évekre, Károly Róbert uralkodásához köthető. Reformjai révén fellendült a nemesfém bányászat az országban, ami lehetőséget adott egy nagy tisztaságú aranyérme kibocsátásához, amelynek értéke a firenzei aranyforinttal és velencei dukáttal vetekedett.

Az évszázadok során a magyar fizetőeszköz több alkalommal váltott formát, a ma használt forint 1946-ban a pengő helyét vette át újra és azóta is hivatalos valutánkként szolgál. Az elmúlt 76 év számos változást, megújulást és történelmi eseményt tartogatott a forint számára, melyek közül válogatott érdekességekkel készültünk az évforduló tiszteletére.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az érdekességekért kattints a galériára!

A történelem során sokat köszönhettünk a női feltalálóknak, bár erről sokszor nem is volt tudomásunk – elhoztuk a 6 legforradalmibb újítást.

Forrás: 75 éves a forint – az MNB jubileumi kiadványa

Oldalak

Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.