Lifestyle

Kilenc év után ébredt fel a kómából egy magyar nő - így érzi magát most

Pert indítottak a kórház ellen

Mióta a nő éberkómába süllyedt, nem tudott beszélni, kommunikálni a külvilággal, csak mozdulatlanul feküdt. A helyzet most annyiban változott, hogy kérésre képes végrehajtani néhány egyszerű feladatot.

"Amikor mondom neki, hogy ha ért, jártassa a száját, így is tesz. Ha azt kérem, csukja be, megteszi. A minap például buliztunk, bolondozva „csárdást jártunk az ágyban”. Ki is tudjuk már ültetni, de torna közben elkezdte mozgatni a lábát is egyedül. Apró változások, de rengeteget jelentenek" - nyilatkozta a nő édesanyja.

A Barcson élő nő kálváriája kezdete óta nem is láthatta a gyermekeit, a kicsiket ugyanis az édesapjuk vette magához, és nem is látogatták a beteget. A jég csak a közelmúltban tört meg: a hölgyet ekkor kereste fel a kórházban először immár nagykorúvá vált lánygyermeke.

A nő édesanyja polgári pert indított a kórházzal szemben, jelenleg is 100 millió forintos kártérítésért harcol, miközben gyermeke életkörülményeinek javításáért is folyamatos erőfeszítéseket tesz. "Azt az ígéretet kaptuk, hogy hamarosan felveszik egy rehabilitációs intézetbe, aztán egy koponyaimplantátumot ültetnek be neki, majd kiutazunk Barcelonába egy speciális kezelésre. Már sokszor azt hittem, hogy feladom, de most végre van okunk bizakodni" - fogalmazott az édesanya.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Egy év alatt harminchatszor került a klinikai halál állapotába egy brit nő, aki egy ritka betegségben szenved.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A fagyasztó rengeteg ételt menthet meg a kidobástól, néhány alapanyagnál azonban éppen a mínuszok okozhatják azt, hogy felengedés után már alig akad ember, aki elfogyasztaná őket.