Sztárok

Váratlan fordulat - ezért marad el Iszak Eszter és Gyurta Dániel nászútja

Így indult közös történetük

2020 tavaszán derült ki, hogy a 34 esztendős Iszak Eszter és a nála egy évvel fiatalabb Gyurta Dániel egymásra találtak. Az újdonsült sztárpárt először egy üzletben szúrták ki, amint békésen vásárolgattak, a róluk készült lesifotók pedig pillanatok alatt bejárták a magyar bulvársajtót. Nem sokkal később már vízparti romantikázás közben "zavarták meg" a televízióst és az olimpikont, akik kezdetben elzárkóztak attól, hogy kommentálják friss párkapcsolatukat.

Iszak Eszter tavaly márciusban már arról vallott, milyen jelentőséggel bír számára a házasság intézménye. "Nyilván nem a papír számít, nem azt fogod nézegetni minden nap, hanem a tudat, hogy ez egy komolyabb szint" - ecsetelte akkor a celebritás, aki leszögezte: romantikus természetű nőnek vallja magát, aki őszintén hisz a házasságban. Akkor azt is hozzáfűzte, szerencsésnek érzi magát, hiszen Gyurta Dani is ugyanígy vélekedik a témáról. "Az a fontos, hogy a pár mindkét tagja ugyanúgy gondolja. Semmi baj nincs azzal, ha valaki nem hisz a házasságban, csak akkor úgy kell, hogy se a férfi se a nő ne gondolja így" - magyarázta 2021 tavaszán Iszak Eszti, aki már akkor elárulta, hogy szerelmével templomi esküvőt terveznek.

A két híresség még tavaly jegyezte el egymást - akkor a Femcafe.hu is megírta, hogy a mindent eldöntő kérdés a Maldív-szigeteken, paradicsomi szépségű környezetben hangzott el Gyurta Dániel részéről, a menyasszony pedig természetesen igenlő választ adott. "Hosszú-hosszú hónapok óta van egy titkunk... a vőlegényemnek és nekem. Remélem megértitek, hogy egy ideig szerettük volna, ha az eddigi életünk egyik legfontosabb eseménye csak a miénk, a családtagjainké és a közeli barátainké, de most nagyon boldogan írom le nektek is, hogy igent mondtam annak a férfinak, aki a legnagyobb támaszom, a legjobb barátom és akivel a jövőben egy családként szeretnék osztozni az élet minden örömében és feladatában" - írta az örömhírről tudósító bejegyzésében Iszak Eszti.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bő egy évvel ezelőtt jegyezték el egymást, a lánykérésre a Maldív-szigeteken került sor. Most végre beteljesedhetett a szerelmük.

Leadfotó: Facebook / Iszak Eszti

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...