Világhírű filmcsillag miatt hagyta el a szerelme a magyar színésznőt: az újságból értesült arról, hogy megcsalták

Steffi Duna számára nem volt kérdés, hogy szülőhazáját elhagyva Amerikáig követi a szerelmét. Talán ha tudta volna, mi vár rá a tengerentúlon, sosem dönt így…

Darabokra tört a szíve

Steffi Duna 1910. február 8-án látta meg a napvilágot Budapesten Berindey Erzsébet Stefánia néven: kilencéves korában kezdett táncolni, tehetségére pedig korán felfigyeltek. Első színházi előadásai egy gyermekszínházban voltak, ahol tündérmeséket adott elő, s bár kezdetben ellenezte az ötletet, édesapja végül elküldte őt az egyik legjobb a magyar főiskolákra, ahol tovább fejlesztette tánctudását. Az igazi siker sem váratott magára sokáig: hamarosan több európai nagyvárosban nyűgözte le a nézőket, akiket az első pillanattól fogva megbabonázta a fiatal lány szépsége és tehetsége. 1932-ben feltűnt a londoni színpadon Noël Coward, a Words and Music című előadásában, majd még abban az évben újabb nagy mérföldkőhöz érkezett: megismerte Frantisek Lederer cseh színészt, akibe azonnal beleszeretett, s mivel a férfit Hollywoodba szerződtették, úgy határozott, hogy követi őt a tengerentúlra. Közös történetük azonban váratlan fordulatot vett…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kétszer házasodott, emellett megszámlálhatatlanul sok szerelmi kapcsolata volt - sokszor a filmbéli partnereivel bonyolódott liezonba-románcba -, de élete alkonyáig egyetlen férfi mellett sem találta meg a valódi boldogságot Audrey Hepburn, a 20. század egyik legnagyobb hollywoodi sztárja.

Leadfotó: Film Favorites/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.