A mai napig hallani vélik a sikolyokat: szegedi Boszorkánysziget tragikus története

Szeged egykori főbírája is a máglyán végezte

A főként szegény, városi polgárokból álló boszorkányszervezetnek volt egy közismert tagja is, akit szintén itt, a máglyán ért a halál. A 82 éves Rózsa Dániel, Szeged egykori főbírája a város legvagyonosabb polgára volt. Mivel szegénysorból küzdötte fel magát a ranglétrán, meglehetősen sok haragosra tett szert maga körül, akik a per folyamán megtörték ellenállását - Rózsa végül mindent bevallott, amit csak hallani akartak tőle. Az esemény mögött az akkori központi hatalom által megfogalmazott törekvés állt, miszerint minden olyan személy, aki a pogány törökökkel bármilyen formában közösséget vállal, államellenes bűnözőnek tekinthető, és súlyosan büntetni kell. A vádak alapján a 12 "boszorkány" elfogásával egy harcos lelkületű politikai összeesküvésről rántották le a leplet. A hat férfit és a hat nőt elevenen égették el, miután többféle kínzási módszer bevetésével is fokozták szenvedéseiket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 51-es körzet körüli legendák és szóbeszédek máig lázban tartják az érdkelődőket. Hogy pontosan mi az a bázis, amely a nevadai sivatagban található, milyen munkálatok folynak arrafelé, és mi köze van mindennek a földönkívüliekhez, csak az érintettek tudhatják. Viszont mint kiderült, nem csak egy ilyen hely létezik.

Leadfotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...