Szexmániás hírében állt a színészlegenda: valósággal falta a nőket a házasságai alatt is, mindent kipróbált az ágyban

Tony Curtis a múlt század Hollywoodjának egyik legnagyobb szívtiprója volt: a nők a lábai előtt hevertek, ő azonban egyik mellett sem bírta túl sokáig.

Hangos volt a sajtó a nőügyeitől

Tony Curtis 1925. június 3-án, Bernard Schwarz néven született New Yorkban, szülei Mátészalkáról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Középiskolai tanulmányait a második világháború szakította félbe, 1943-tól pedig a haditengerészetnél szolgált: leszerelése után színészetet tanult, off-Broadway színházakban lépett fel, majd 1948-ban Hollywoodba szerződött – a filmekben először James Curtis, majd Anthony Curtis, végül Tony Curtis néven szerepelt. Karrierje elején főként kalandos történetek jóképű, bátor és ellenállhatatlan hőse volt, ebben az időszakban szert óriási rutinra. Első nagyobb szerepét 1957-ben A siker édes illata című filmben kapta, a következő évben Stanley Kramer rendező rábízta a Megbilincseltek című film egyik rabjának szerepét: Curtis végre – Sidney Poitier oldalán – bizonyíthatta drámai talentumát, alakításáért pedig Oscar-díjra jelölték. Ám a filmsztárt nemcsak a kamera, hanem a hölgyek is imádták, a kísértésnek pedig a házasságai alatt sem tudott ellenállni - notórius nőcsábászként volt ismert, és senki mellett sem bírta túl sokáig. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az immáron 90 éves Rita Moreno kalandos életutat járt be, köszönhetően elsősorban a feltűnő szépségének és a tökéletes idomainak. Bomlottak utána a férfiak, többek között a szerelmi kalandok nagyágyúja, Marlon Brando is, aki közel nyolc évig volt kapcsolatban a színésznővel.

Leadfotó: John Kobal Foundation/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...