Sztárok

Egy harmadik fél miatt ért véget Shakira párkapcsolata: kiderült, kivel csalta meg exe a világhírű énekesnőt

Tényleg menthetetlen a kapcsolatuk

Egyes hírek szerint Shakira magándetektíveket is fogadott annak érdekében, hogy minél előbb leleplezhesse Piqué hűtlenségét. Azt beszélik, a 45 éves énekesnő birtokába jutottak bizonyos fényképfelvételek, melyeken a spanyol futballista új barátnője társaságában látható. Ugyanakkor nemrégiben egy másik, hasonlóan megdöbbentő pletyka is szárnyra kelt: Shakira és Piqué állítólag már hosszú ideje elidegenedtek egymástól, kapcsolatuk elsivatagosodott, és már csak az ágyban értették meg egymást.

Szakításuk mindenesetre véglegesnek mondható, ez azonban nem jelenti azt, hogy többé ne jelennének meg együtt bizonyos nyilvános eseményeken. A két celebritást mindmáig összekötik gyermekeik.

Shakira és Piqué nemrég tízéves fiúgyermekük, Milan focimeccsén is tiszteletüket tették. Sokatmondó lesifotó is készült róluk, mely mindennél ékesebben bizonyítja, hogy kapcsolatuk tényleg menthetetlen: mindketten a közönség soraiban, de egymástól biztonságos távolságban foglaltak helyet.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az énekes ritka betegségben szenved: fellépéseit is lemondta, hogy minden erejével a gyógyulásra összpontosíthasson.

Leadfotó: Frazer Harrison / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...
Fashion&Beauty
A 2026-os őszi színkombinációk tökéletes egyensúlyt teremtenek a meglepő párosítások és az időtálló klasszikusok között, így anélkül kísérletezhetünk, hogy le kellene mondanunk a már megszokott...
Lifestyle
Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiveszik a fagyasztóból a húst, de mégsem akarják elkészíteni.