Lifestyle

Soha nem voltak még ennyire népszerűek a táborok

A megnövekedett költségek ellenére idén rekordot dönthet a nyári táborokba jelentkezők száma. Miért olyan népszerűek a gyerektáborok?

5 ok, amiért szeretjük a nyári táborokat

Itt a vakáció, aminek örülnek ugyan a gyerekek, a szülők többsége azonban a fejét vakarja, hiszen nem mindenki tudja két és fél hónapon át megoldani a gyerekfelügyeletet. A kisebb gyermekes családoknál jelent ez elsősorban problémát, míg a kamaszok esetében jó volna értelmes programokat kitalálni, hogy ne punnyadjanak egész nyáron a szobában. A koronavírus-járvány enyhülésével párhuzamosan a korlátozó intézkedéseket is felfüggesztették, így a korábbiakban megszokott minőségben és programokkal térnek vissza a nyári táborok. És nem csupán visszatérnek, hanem egyenesen tündökölnek, hiszen a Táborfigyelő tulajdonosa szerint idén 225 ezer gyermek fog legalább egy hetet nyári táborban tölteni, ami rekordnak számít – a részvételi díjak 10-12%-os növekedésének tükrében pláne. De miért lehetnek ennyire keresettek a gyerektáborok? Összegyűjtöttünk néhány okot.

1. Biztonságban vannak a gyerekek

Ez az a szempont, ami mindent felülír. Küldjük akár kaland-, akár IT-táborba csemeténket, egyformán fontos, hogy tudjuk, nem fog elkóborolni, vigyáznak rá, és ha elvágja az ujját vagy lehorzsolja a térdét, el tudják látni – hogyha biztosra akarunk menni, a legjobb olyan tábort választani, amelyben orvosi felügyelet is van. Amennyiben nem látjuk ezt feltüntetve a kiszemelt tábor honlapján, nyugodtan kérdezzünk rá a szervezőktől.

2. Egész napos elfoglaltságot nyújtanak

A biztonság után talán a második legfontosabb, hogy egy jó nyári tábor nemcsak összegyűjti a gyerekeket, hanem érdekes programokat is kínál számukra. A kisebbeket és a táborozásba most belekóstolókat érdemes reggeltől délutánig tartó, ún. napközis táborba vinni, a nagyobbakat és a rutinos táborlakókat azonban ottalvós táborokba is írathatjuk. A táborok hossza változó, de a többségük 5-6 napos, így legalább a dolgos hétköznapok nyugodtan telhetnek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

nyári táborok gyerekeknek időpontok

3. Az étkezés is megoldott

Nyilván aggódnánk, ha a táborban mindössze a még otthon elkészített, a forróság hatására kissé megváltozott külsejű és ízű szendvicsünk lenne a gyerkőc egyetlen étele, ezért a táborokban általában napi többszöri étkezést kínálnak. Amennyiben a gyermekünk ételallergiával vagy -érzékenységgel küzd, mindenképp tisztázzuk ezt még jelentkezés előtt – nem mindenhol tudnak ugyanis erre figyelni, ezért jó, ha már az elején e szerint válogatunk a kínálatból.

4. Fejlesztenek

A nyári táborokban hasznosan és gyorsan telik az idő. Ma már számos tematika közül választhatunk: ha például nyelvvizsga előtt áll a gyermekünk, egy idegen nyelvi táborral intenzív, beszédközpontú képzésen vehet részt, és egy hét alatt annyit tanulhat, mint az iskolában egy év alatt. Sőt, a felvételire is felkészülhet: léteznek matematika- és programozótáborok, film- és videókészítést gyakorló táborok, az örökmozgóknak pedig tánc- vagy sporttáborban a helyük.

5. Új barátokat és örök élményt adnak

A táborokban általában magától alakulnak ki új kapcsolatok, de vannak helyek, ahol rásegítenek erre: a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboraiban a „buddy program” keretein belül keresnek hasonló korú és érdeklődésű társakat az újonnan érkezőknek. A PT-ben turnusonként mintegy 500 gyerek fordul meg, akik a délelőtti foglalkozások során 5-10 fős csoportokban gyakorolják a választott témát, délutánonként pedig a szabad programoknak hála azzal foglalkozhatnak és azzal lehetnek, amivel és akivel csak szeretnének. A programok az esti 10 órai takarodóig tartanak, tehát nincsenek üresjáratok, ellenben annál viccesebb kalandokba keveredhetnek a 7–17 éves gyerekek. A PT idén 17-féle szekciót indít, amelyek között minden gyerek megtalálja a neki tetszőt. A táborok bejárós és bentlakásos formában is elérhetők, a három turnusban pedig akár többféle szekciót is ki lehet próbálni. A jelentkezési lap innen érhető el – a helyek száma korlátozott, némelyik tábor első turnusa már betelt, ezért érdemes mielőbb regisztrálni.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...