Gyermeknapon történt az eltussolt balatoni tragédia: egy hullámsírba vesző hős fűtő mentette meg a túlélőket

Nem beszéltek róla
Heisz János kapitányt a baleset után azonnal letartóztatták, nyolc és fél hónapig volt vizsgálati fogságban, első fokon öt társával együtt összesen 30 év börtönre ítélték. A legfelsőbb bíróság társait felmentette, és Heisz büntetését nyolc és fél hónap börtönre változtatta, melyet a vizsgálati fogsággal letöltöttnek minősítettek.
A tragédiáról nem volt szabad a valóságnak megfelelően beszámolni. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) éppen ott tartózkodó emberei a segítségnyújtás helyett a baleset hírének eltussolásával törődtek, többek között azáltal, hogy kihúzták a filmet a szemtanúk fényképezőgépeiből, illetve megfélemlítettek minden jelenlévőt, hogy nem beszélhetnek senkinek az ott látottakról. A korabeli újságok a balesetet bagatellizáló beszámolókat jelentettek meg a tragédiáról, mindössze 12 áldozatról és néhány sérültről írtak a lapok. A tragédia 30 évig tiltott téma volt, emiatt olyan téves hírek, pletykák is terjedtek, amik akár 500 főre is tették az áldozatok számát.
A korabeli rendszer viszonyulásának oka a katasztrófához abban a dilettáns szemléletben keresendő, hogy a szocializmus világa teljesen hibátlan, következésképp egy szocialista rendszerben nincsenek még csak balesetek sem. Ezt a tarthatatlan szemléletet az 1956-os forradalom után a pártrendszer feladta, bár a sajtóban továbbra is kevéssé foglalkoztak balesetekkel, bűncselekményekkel, hogy a rendszert a közvélemény előtt szilárdnak fessék le a közbiztonság fenntartásának területén.
A baleset után a hajót ismét kiemelték, motorhajóvá alakították, átkeresztelték Siófokra, később pedig Dömsöd néven újból a Dunán járt az 1987-es nyugdíjazásáig. 2002-ben magántulajdonba, majd nem sokkal később a pilismaróti roncstemetőbe került.


























