Sztárok

Szenzációs visszatérés: A bárányok hallgatnak után ismét detektívnőt alakít Jodie Foster

Clarice Starling szerepe tette világhírűvé

Jodie Fostert eddigi pályafutása során négy alkalommal terjesztették fel Oscar-díjra, kétszer pedig el is nyerte az aranyszobrot: először A vádlottak (1988) című film főszerepéért, majd pár évvel később A bárányok hallgatnakban (1991) nyújtott alakításáért. Ez utóbbiban Foster alakította Clarice Starling FBI-ügynöknőt, aki egy különösen kegyetlen sorozatgyilkos után nyomozva kénytelen-kelletlen felveszi a kapcsolatot Dr. Hannibal Lecterrel (Anthony Hopkins), az emberevő pszichiáterrel, aki hosszú évek óta egy szigorúan őrzött elmegyógyintézetben raboskodik. Jonathan Demme klasszikusa a két homlokegyenest eltérő személyiség közti pszichológiai hadviselésre épült; éjsötét világképével, nagyszerű karaktereivel és fordulatokban gazdag történetével valósággal megdelejezte a nézőket. Foster számára is Clarice Starling szerepe hozta el az igazi népszerűséget, jóllehet korábbi és későbbi pályafutása során is jelentős sikereket könyvelhetett el. (Kevesen tudják, de első Oscar-jelölésére még a hetvenes években került sor: Martin Scorsese Taxisofőrjében egy kiskorú prostituáltat alakított Robert De Niro partnereként.)

Az HBO True Detective című antológia-sorozata 2014-ben vette kezdetét, a legendás első évadban Matthew McConaughey és Woody Harrelson alakította a főszereplő nyomozópárost. A széria hatalmas siker lett, jóllehet a második évad (melyben Colin Farrellt, Rachel McAdamst és Vince Vaughn-t láthattuk) már megosztotta a közönséget. A harmadik szezonban - mely ismét kedvezőbb fogadtatásra lelt - az Oscar-díjas Mahershala Ali játszotta a főszerepet.

Fotó: Mark Metcalfe / Getty Images
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kétszeres Oscar-díjas filmcsillag ma Cannesban jelent meg a nyilvánosság előtt, azonban még a vájtszemű rajongóknak is nehezükre esett felismerni: Hanks csontsoványra fogyott.

Leadfotó: Gilbert Carrasquillo / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...