Sztárok

Négy év után távozik az ATV-től Jakupcsek Gabriella - ez áll a döntés hátterében

Az 59 éves műsorvezető szabadúszóként folytatja. Jakupcsek - aki közös megegyezéssel távozik az ATV-től - nem bánja, hogy életének e fejezete most lezárul.

"Most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam"

Négy esztendő után távozik az ATV-től a közismert műsorvezető, Jakupcsek Gabriella. Az 59 éves tévés két műsort is vezetett a csatornán: előbb a Jakupcsek Plusszal jelentkezett - melynek gyártását a televízió már korábban felfüggesztette -, majd jött a Jakupcsek Night, de most ez a produkció is lekerül a képernyőről.

"Négy sikeres közös év után úgy döntöttünk, hogy ősszel nem készítünk új adásokat Jakupcsek Gabriella eddigi műsoraiból. A közérzeti talkshow műfajt, amit ő képvisel, pihentetni szeretnénk, mivel csökkenő nézettséget hozott" – nyilatkozta a Blikknek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, majd hozzátette: a Jakupcsek Plusz eddigi adásait továbbra is ismételni fogja az ATV Spirit nevű csatorna.

A Blikk megjegyzi, hogy a Jakupcsek Plusz nemcsak a nézők körében örvendett komoly népszerűségnek, de a szakma is nagy becsben tartotta. A produkciót 2020-ban, illetve 2021-ben is a Televíziós Újságírók Díjára jelölték (mégpedig a legjobb talkshow kategóriában).

Jakupcsek - aki közös megegyezéssel távozik az ATV-től - nem bánja, hogy életének e fejezete most lezárul.

"Valóban, mostantól szabadúszó leszek" – mondta a Blikknek a televíziós, aki egyáltalán nem csügged, sőt: sikerült lezárnia magában az elmúlt esztendőket, és lelkesen várja a jövő új kihívásait. "Szerintem egy ilyen közérzeti talkshow komoly értéket képviselhet, sőt, helye is van a magyar televíziózásban, így a csapatom és én bármikor készen állunk egy ilyen típusú műsor folytatására, mert elképesztő mennyiségű történet van a tarsolyunkban. Valóban remek négy év volt, közös siker, szívügyem volt ez a műsor, de most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam" – tette hozzá Jakupcsek Gabriella.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...