Lifestyle

Csalódottan hagyta el Ukrajnát Wali, a legendás kanadai mesterlövész: beszámolt negatív tapasztalatairól

Két lövés

Wali azt mondta a hírlapnak, hogy a Donbasz-régióba küldték, ahol kis híján meghalt, mikor két ukrán sorkatona – a tanácsa ellenére – kiment cigizni a lőállásból, ahol ő is tartózkodott. Egy orosz harckocsi észrevette az ukránokat és egy repeszromboló töltettel kis híján az egész rajt likvidálta – Walival együtt. Tudta, hogy a két súlyosan sérült ukrán katonáért nem tehet semmit. „Halálszag volt, nehéz leírni, milyen is az. Elszenesedett hús, kén és vegyszerek hátborzongató szaga. Embertelen” – idézi szavait az Infostart.

Arról is beszélt, hogy „elég csalódott” az Ukrajnát segítő külföldi önkéntesekben, akik szerinte nem voltak kellően felkészültek. Ő maga egy „Norman dandár” nevű formációhoz csatlakozott, melyet egy kanadai veterán vezetett, de sok bajtársa rövid időn belül dezertált. Mint elmondta, a tapasztaltabb, felkészültebb önkénteseket felkarolja az ukrán hírszerzés, a többi külföldi önkéntes viszont nem is nagyon jut ki a frontra sem. Ezen kívül felszerelési és ellátmányozási problémáik is voltak; volt, hogy civilektől kellett élelmet és üzemanyagot szerezniük.

Ismertette: ő maga összesen kétszer lőtt az egész háború alatt, akkor is inkább figyelmeztető jelleggel. Ahogy fogalmazott, az ukrajnai háború „a gépek háborúja,” arra utalva, hogy a gyalogság likvidálására szakosodott mesterlövészekre itt kevésbé van szükség.

Az ukrán reguláris haderőről úgy beszélt, hogy „extrém bátor emberek,” viszont „sok lehetőséget kihagynak, hogy gyengítsék az ellenséget.” Itt elsősorban a tüzérség és a felderítők rossz koordinációját kifogásolta, amelyen, ha javítana az ukrán haderő, szerinte „mészárlást” tudna okozni az orosz haderő soraiban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Wali végül arról is beszélt, hogy továbbra is úgy érzi, hogy segítenie kell Ukrajnát, viszont egyelőre a családjával fogja tölteni az időt.

Ukrajna aknakereső kutyája, Patron az ország egyik legújabb kitüntetett hőse: a kutyus vasárnap Kijevben egy sajtótájékoztatón vehetett át kitüntetést Volodimir Zelenszkij elnöktől.

Leadfotó: MTI/EPA/Vaszilij Zslobszkyr

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...