Csalódottan hagyta el Ukrajnát Wali, a legendás kanadai mesterlövész: beszámolt negatív tapasztalatairól

Hazatért Kanadába Wali, a világ egyik legjobbjának tartott mesterlövésze. Elmondta, mit tapasztalt a fronton, és miben csalódott.

Kanadából Ukrajnába és vissza

Wali két hónappal ezelőtti érkezését Ukrajnába valóságos szenzációként kezelte a nyugati és az ukrán sajtó. A veterán mesterlövészt – aki korábban a kanadai reguláris erőkben harcolt Afganisztánban, aztán a kurdokkal az Iszlám Állam ellen – állítólag maga Zelenszkij elnök hívta segítségül, hogy az orosz haderő támadása elleni védekezésben segítse az ukrán haderőt, és sokan napi 40 lelőtt orosz katonát előlegeztek meg neki. Végül mindössze két leadott lövés után Wali szinte csupa negatív tapasztalattal, csalódásokkal teli tért haza – írja a Portfolio.

Egyszer tévesen halálhírét keltették, végül vasárnap a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be: már otthon van Quebec-ben a családjával. Szűkszavú bejegyzéseiben nem említette az Ukrajnából való távozása okait, csak hogy örül, hogy ismét a családjával lehet, mert egyéves kisfia már kezdte elfelejteni őt, és nem akarta, hogy csak egy történet legyen számára, ha esetleg meghal Ukrajnában. A hazatérése okairól a kanadai La Presse-nek számolt be részletesebben a mesterlövész. Bár itt is elsősorban családi okokkal indokolta hazatérését, beszámolója alapján komoly csalódások is érték.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

  • 1
  • 2