Sztárok

Kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök Berki Krisztián lakásán - a néhai médiasztár felesége is megszólalt

Barátok, ismerősök búcsúznak a médiasztártól

Ambrus Attila az Ázsia Expressz című produkció forgatásán ismerkedett meg Berkivel, és a Bors cikke szerint barátság szövődött közöttük. "Sok ember ilyenkor gonoszkodik, de én úgy gondolom, nem erről szól a történet. Egyrészt itt hagyott két gyereket, másrészt pedig én láttam az emberi oldalát, nyilván nem annyira, mint a volt felesége vagy Mazsi, de láttam sírni, amikor megmutatta a valódi, emberi oldalát" - nyilatkozta a lapnak az egykori Viszkis.

Dietz Gusztáv lila öves brazil Jiu-Jitsu MMA harcos 2018-ban, a TV2 Legbátrabb páros című műsorában találkozott Berkivel. A Borsnak a sportoló így nyilatkozott a ma elhunyt médiacelebről: "Meglepett, hogy egészen más ember a valóságban, mint amilyennek gondoltam. Kiderült, hogy két arca van, az egyik a kameráknak szól, a másik egy egészen más, sokkal szimpatikusabb volt, mint amit a nagyközönség láthatott. Egy sokszor érzelmetlen, de gondolkodó ember volt, de sok dologgal nem tudtam azonosulni az ő értékrendjében. Ennek ellenére úgy jöttünk el a műsorból, hogy sokkal jobb viszonyban voltunk, mint amikor odamentünk. (...) Nagyon sajnálom, ami történt vele, és a családjával is mélységesen együttérzek."

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bujtor István május 5-én lett volna 80 éves. A legendás színész 67 évesen hunyt el. Testvére, a Kossuth-díjas zenész, Frenreisz Károly a Család-barát stúdiójában emlékezett vissza, mekkora fájdalom volt elvesztése és bevallotta: nem volt szíve édesanyjuknak elmondani, hogy Latinovits Zoltán után második fiát is elveszítette.

Leadfotó: Facebook/ezutos

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.