Gigantikus léggömbbel viszik a turistákat az űrbe - már foglalhatóak a jegyek

Már elindult a jegyértékesítés a 2024-től induló űrballon járatokra. Egy főnek 125 000 dollárba, azaz 36,7 millió forintba fog kerülni a hatórás űrutazás, amiből elvileg kettőt tölthetnek odafenn.

30 km magasságig repít az űrballon

A Space Perspective nevű turisztikai vállalat a napokban mutatta be új legjárművét, amellyel 30 kilométer magasra képesek felreptetni az embereket. A Neptune elnevezésű űrhajó kapszuláját - meterológiai ballonok világából ötletet merítve - egy hatalmas léggömb, egy űrballon húzza a sztratoszférába. Ez még technikailag nem teljesen az űr, inkább csak a határa, ám a cég szerint így is nagyszerű látványban lest részük a kuncsaftoknak. A ballonra függesztett kapszulából 360 fokos panoráma nyílik a Földre, a járműben pedig az utazótér mellett mosdó és bár is helyet kap. Egyszerre nyolc utast képes szállítani, és nagy előny, hogy itt nincs szükség orvosi alkalmasságra. Mivel nincs testet gyötrő óriási gyorsulás, csak lassú emelkedés, így bárki élhet a lehetőséggel - írja a vezess.hu.

A ballon a tervek szerint minden alkalommal hajnalban indul a NASA floridai űrközpontjából, így a vendégek a sztratoszférából csodálhatják meg a napfelkeltét. A leszállás kétórás procedúra lesz, melynek végén a kapszula egy finom csobbanással érkezik meg az óceánba. A vízből egy hajó hozza majd vissza az űrturistákat a szárazföldre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jane Poynter, a Space Perspective alapítója és társ-vezérigazgatója a DailyMail.com-nak elmondta: „A Spaceship Neptune-t (Neptun Űrhajót) egy futballstadion méretű űrballon hajtja, és 12 mérföld per óra (19,3 km/óra) sebességgel a Föld légkörének 99 százaléka fölé emelkedik, hogy űrutazóinknak megadja azt az élményt, amit az űrhajósok is átélnek: Földünket a világűr feketeségében láthatják majd.”

A délnyugat-marokkói Bizmoune-barlangban dolgozó régészek meglepő megállapítást tettek közzé: felfedezték a világ legrégebbi ékszereit. A csapat 33 csigaházból készült tárgyat talált, amelyek 142 000 és 150 000 évvel ezelőttről maradtak fenn.

Leadfotó: Facebook / Space Perspective

Oldalak

Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...