Lifestyle

Valóság vagy hallucináció? Végre kiderült a teljes igazság a halálközeli élményekről

Alapvetően változtatják meg az átélők sorsát

A tanulmány átfogó jelleggel vizsgálta meg a témában eddig felgyülemlett tudományos bizonyítékokat, s megszületése azért is fontos esemény, mert ez az első lektorált, konszenzusos publicisztika a halállal kapcsolatos visszaidézett tapasztalatok tudományos tanulmányozására vonatkozóan. A tanulmányban közreműködő kutatók seregnyi különböző tudományágat képviseltek a pszichiátriától az idegtudományokon és a pszichológián át egészen a társadalomtudományokig, sőt a humán tudományokig.

Megállapítást nyert, hogy a kritikus ellátás terén elért komoly fejlődés eredményeként az elmúlt évtizedekben egyre több ember él át halálközeli élményeket. Egyes becslések szerint világszerte több százmillió emberről van szó, akik következetesen jegyezték le halálközeli élményeiket. Ezek a tapasztalatok - számos korábbi tanulmány következtetésével ellentétes módon - semmiféle összefüggést nem mutattak hallucinációkkal, illúziókkal vagy épp kábítószer okozta élményekkel. Bár maguk az egyénileg megélt HKÉ-k nagyon sokfélék lehetnek, mégis vannak vissza-visszatérő általános elemeik, ilyen például a testtől való elszakadás, a lebegés élménye (rengeteg átélő számolt be arról, hogy a saját teste felett lebegve látta, érzékelte, mi történik vele a kórteremben), az úgynevezett "életfilm" lepergése (az illető újra átéli életének legfőbb eseményeit, és utólag valamennyi tettét, szándékát, sőt gondolatát kritikus elemzés tárgyává teszi), a "panorámatudat" (egymástól földrajzilag, vagy akár időben távoli események együttes észlelésének képessége), az elhunyt rokonokkal való találkozás, az alagútélmény vagy épp a felsőbbrendű, fényes lénnyel való találkozás.

Az sem kétséges, hogy a HKÉ-k hosszú távú, jelentős pszichológiai hatásokat eredményeznek, az esetek többségében pozitív irányban. A kutatások emellett észlelték megfigyelték gamma-aktivitás és az elektromos tüskék megjelenését is – ezek túlnyomórészt általában az elektroencefalográfián (EEG) megfigyelt felfokozott tudatállapot jelei –, s ezek is igazolják azon átélők tapasztalatait, akik megnövekedett tudatosságról és sosem tapasztalt éberségről számoltak be.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A tanulmány konklúziója szerint a halállal kapcsolatos megrendítő vagy depresszív élmények sokszor nem ugyanazokat a narratívákat, témákat, transzcendens tulajdonságokat, továbbá pozitív átalakító hatásokat tükrözik.

Fotó: 123rf

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért sokat tehetünk azért, hogy a telefon akkumulátora hosszú ideig jó állapotban maradjon.
Sztárok
Harry és Meghan újabb brit hazatérése ezúttal nemcsak a családi viszonyok miatt került a figyelem középpontjába, hanem egy olyan kérdést is felszínre hozott, amely évek óta komoly vitákat vált ki a...
Sztárok
Folytatódik az RTL műkereskedő-realityje, de már Alföldi Róbert nélkül.
Home&Design
A muskátli nagyon jól bírja az őszt is, ha ügyesen gondozzuk, de ilyenkor már más ritmusban él, mint nyáron.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című műsorának vőlegénye, Kemenczés László megrázó őszinteséggel vallott a múltjáról: egy korábbi kapcsolatában a menyasszonya hónapokkal az esküvő előtt megcsalta,...
Lifestyle
A Tűz Ló évének ősze egyesek számára lendületet, sikereket és új lehetőségeket, másoknak viszont váratlan akadályokat és nehezebb időszakot tartogathat a kínai horoszkóp szerint.