Lifestyle

Ezentúl úgy is küldhetsz majd üzenetet a Messengerben, hogy a címzett ne tudjon róla

Ráadásul nem ez az egyetlen funkció, mellyel a Meta a közeljövőben felfrissíti a világ talán legkeresettebb csevegőappját.

Könnyebbé válik a csoportos csevegés

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Újabb érdekes funkciókkal bővül a világszerte népszerű üzenetküldő applikáció, a Messenger szolgáltatásainak köre. A Facebookot is gondozó óriásvállalat, a Meta egy blogbejegyzésben számolt be a várható frissítésekről. Az anyacég elárulta, hogy két olyan billentyűparancs megjelenése várható a rendszerben, melynek a felhasználók bizonyára örülni fognak.

Az egyik parancs az @everyone, a másik pedig a /silent. Az előbbi lényege, hogy csoportos üzeneteknél lehet használni, és tulajdonképpen egy instant figyelemfelhívásról szól, mely a beszélgetésben résztvevő összes partnernek egyszerre szól. A Meta szerint a felhasználóknak érdemes lesz óvatosan bánni ezzel az új feature-rel, amit egyébként teljesen úgy lehet használni, mint amikor "normál módban" üzenünk valakinek, azzal az apró különbséggel, hogy elé kell biggyesztenünk a már említett billentyűparancsot is.

Mindez valószínűleg megkönnyíti majd azokat a helyzeteket egy csoportos csevegés során, amikor az összes címzettel akarunk közölni valami nagyon fontosat. Ugyanakkor a Messenger hamarosan előrukkol egy ennél is izgalmasabb fejlesztéssel is.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rajongói nagy örömére hamarosan érkezik Nicole Kidman legújabb sorozata, amelyben a színésznő igencsak dögös outfitben is feltűnik majd.
Fashion&Beauty
Nem akármilyen ruhában bulizott a 2026-os Grammy after partiján Hailey Bieber: a modell és üzletasszony észbontóan dögös volt, ráadásul újradefiniált egy jó régi öltözködési stílust is.
Lifestyle
Elérkezett az idő, amikor a Bikának vállalnia kell a tettei következményeit. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Bak párkapcsolata jelentős fejlődésen megy keresztül a hónapban. Íme a februári szerelmi horoszkóp!
Egészség
A vérnyomásunkat muszáj kordában tartani, és vannak ételek, amik nem igazán segítenek ebben.
Lifestyle
A kotyogós kávéfőző a modern kávégépek térnyerése ellenére is népszerű marad, különösen Magyarországon.