Egy jóslat miatt nem utazik többé külföldre Korda György: kiderült, mit tartogat a jövő az énekes számára

Elkerüli a helyet, ahol meghalhat

A spiritualitással foglalkozó nőtől Gyuri bácsi azt is megtudta, mit tartogat számára a jövő: „Megkérdeztem tőle, látja-e meddig fogok élni, mire azt felelte: Csak annyit mondok, hogy nem Magyarországon fogja befejezni az életét. Mivel hiszek benne, ezért úgy döntöttem, nem kísértem a sorsomat és soha többé nem utazok külföldre” – vallotta be az énekes, aki már számtalanszor bejárta a világot feleségével, Klárikával. Kiderült, hogy harmincötször volt az Egyesült Államokban, negyvenszer járt Kanadában, tízszer pedig Ausztráliában, ezenkívül több alkalommal körbeutazta Európát is. Korda egy konkrét esetet is felidézett, amikor szerinte őrangyala mentette meg az életét: 13 évvel ezelőtt az előadó egy fellépésről vezetett haza, amikor megelőzött egy kamiont, majd egy teherautóval találta szembe magát. „Valaki elkapta a karomat, elrántottam a kormányt balra és átrepültem egy másfél méteres árkon, majd egy kukoricásban landoltam. Az út melletti kilométerkő mellett 10 centiméterre suhant el az autó. Ráadásul a teherautó mögött egy mentő haladt, így azonnal ott volt a segítség” – részletezte a balesetet Gyuri bácsi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A téma mai napig lázban tartja a világot, sokan most is azt állítják, hogy a hercegné várandós volt, amikor 1997-ben egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?