Lifestyle

Szörnyű titokra jött rá a szülőszobán az újdonsült anyuka: egy életre megutálta a pasiját

Már rég nincsenek együtt

A családanya élete tehát néhány óra leforgása alatt 180 fokos fordulatot vett. A szülés utáni pillanatokban még a fellegekben érezte magát, magával ragadta a gyermekáldással együttjáró, megmagyarázhatatlan, földöntúli öröm, minden egyes sejtjét átjárta a béke és a szeretet, majd feneketlen mélységbe zuhant, amikor ráeszmélt, hogy miket művel "élete párja" a háta mögött. A nő története természetesen a TikTok népét is alaposan megrendítette, és nem is "hibáztathatjuk őket", elvégre tényleg elég ritkán fordul elő, hogy valaki egy ennyire fontos - és a párkapcsolat szempontjából is vízválasztónak számító - pillanatban árulja el a szerelmét.

A nő bejegyzését egyébként több mint 429 ezer TikTok-lakó lájkolta, és természetesen rengeteg felhasználói vélemény is született a meghökkentő eset kapcsán. Az egyik szellemes hozzászóló például azt tanácsolta az anyukának, hogy gyermeként ezek után semmiképp se nevezze Marissának. Megint más úgy vélekedett, hogy e szomorú véletlent afféle isteni jelként ildomos értelmezni, a nőnek pedig rögtön tovább kell állnia, ha nem akar benne ragadni egy katasztrofális párkapcsolatban.

A háromgyermekes anyuka egyébként azt is elárulta, hogy az eset egy évvel ezelőtt történt, s azóta már nem alkot egy párt a hűtlen férfival. Sőt, azóta megtalálta a boldogságot másvalaki oldalán - akivel amúgy össze is házasodott -, és szerencsére már bizalomproblémái sincsenek, olyannyira felhőtlenre, tökéletesre sikeredett új párkapcsolata.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Mind a menyasszonyra, mind pedig a vőlegényre óriási nyomás nehezedik, ahogy vészesen közeleg esküvőjük időpontja. Mindkét fél arra összpontosít, hogy nagy napjuk hibátlan legyen - csak az a baj, hogy sokszor egészen másképp képzelik el a tökéletességhez vezető utat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...