Mit szól majd ehhez a palota? Harry herceg és Meghan Markle komoly döntésre szánták el magukat

Úgy tűnik, Sussex hercege és hercegnője nem hajlandó mérlegelni a kérdést: a házaspár nemrég komoly elhatározásra jutott, pedig a királyi család pont nem ezt várta tőlük.

Elúszott a lehetőség

Meghan Markle személye azóta megosztó, hogy 2016 nyarán kiderült: egy vakrandi után Diana hercegné kisebbik fiával, Harry herceggel egymásba szerettek, s mint ismert, 2018-ban hivatalosan is összekötötték az életüket. A vádak szerint a Briliáns elmék sztárja felborította a békét a palotában, férjét pedig arra ösztönözte, hogy fordítson hátat a királyi családnak – persze köztudott, hogy a történet közel sem egyoldalú, hiszen a házaspárnak is bőven van negatív tapasztalata, sőt az sem titok, hogy elmondásuk szerint éppen ezért menekültek az Egyesült Államokba. Utoljára két éve tettek látogatást Harry szülőhazájában, pedig azóta megszületett a második gyermekük is, akit továbbra sem mutattak még be a családnak. Azonban úgy tűnik, a legutóbbi döntésük miatt II. Erzsébetnek ismét csalódnia kell…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Harry herceg és Meghan Markle két éve vásárolt kaliforniai villáját könnyen romba döntheti egy természeti katasztrófa. Földcsuszamlás miatt retteghet a hercegi pár.

Leadfotó: Taylor Hill/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.