Egészség

Két hónap után elhunyt a férfi, aki egy genetikailag módosított disznó szívét kapta

Egy életveszély közelébe sodródott szívbetegen hajtották végre azt a bravúros műtétet, melynek eredményeként egy disznó szervét kapta meg a páciens. Az operációra január elején került sor, a férfi március 8-án halt meg.

Rendhagyó orvosi beavatkozás

Január elején úttörő orvosi beavatkozásra került sor az amerikai Baltimore-ban: genetikailag módosított disznó szívét ültették át egy 57 éves, súlyos szívbeteg férfibe. A The New York Times cikke akkor megemlítette: a bravúros operáció nyolc órán át tartott, és szerencsére sikerrel végződött. A Marylandi Egyetem kórháza pár nappal a műtét után közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy az 57 éves páciens a rendhagyó körülményekhez képest jó állapotnak örvend, van pulzusa és vérnyomása is.

A januári beavatkozás azért is minősíthető úttörőnek, mert az orvostudomány régóta kísérletezik azzal, hogy különféle módosítások segítségével olyan disznószerveket hozzon létre, melyet még az emberi szervezet sem vet ki magából. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ez volt az első olyan próbálkozás, mely sikerrel végződött.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A BBC azonban nemrégiben szomorú és váratlan fejleményről számolt be: a páciens, akin a különleges műtétet végrehajtották, március 8-án elhalálozott.

Fotó: 123rf

Lapozz a további részletekért!

Oldalak

Egészség
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.