Saját fia ölette meg a gyönyörű magyar színésznőt: szörnyű, miért kellett meghalnia Soproni Ágnesnek

A magyar kriminalisztika egyik legmegrázóbb tragédiái közé tartozik Soproni Ágnes meggyilkolása. A gyönyörű színésznőt saját fia, Petróczi András és annak barátja ölte meg embertelen brutalitással.

Tragédia

A színésznő 1949-ben látta meg a napvilágot Schwartz Ágnes néven Kiskőrösön. A sors sosem kímélte, ugyanis már fiatalon számos traumával kellett szembenéznie: édesanyja hat évre intézetbe adta Kecskemétre, ahol 1959-től másodikos gimnazista koráig nevelkedett, mert elváltak a szülei. A színjátszás már akkor is a szenvedélye volt, s végül úgy döntött, felvételizik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1975-ben végzett. Több neves teátrum társulatában is megfordult, 1990-től pedig szabadfoglalkozásúként folytatta tovább a pályafutását. A nehézségek, lelki megpróbáltatások azonban felnőttként is vele maradtak, s egész életében küzdött a démonaival: depresszió kínozta, 24 évesen pedig megpróbált öngyilkos lenni, szerencsére azonban időben megmentették. Az ezredfordulón bekövetkezett tragikus halála nemcsak a lakosság, de még a hatóságok számára is sokkoló volt, a színésznő ugyanis brutális gyilkosság áldozata lett. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mark David Chapman, John Lennon hidegvérű gyilkosa mindent alaposan kitervelt a Beatles tagjának meggyilkolásával kapcsolatban, de volt egy B-opciója is, ha esetleg nem sikerülne megölnie őt...

Leadfotó: YouTube/ HÍR TV+

Oldalak

Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.