Lifestyle

Csoda történt: egy lépcső alatti rejtett szobában találták meg az évek óta eltűnt kislányt

Négyéves korában rabolták el a kislányt, két évvel később most élve megtalálták. Egy lépcső alatti rejtett szobában bukkantak rá Valentin-napon.

Szerencsés véletlen, hogy a nyomára bukkantak

A négyéves Paislee Shultis 2019 júliusában tűnt el New York államban, miután feltehetően elrabolták. A fő gyanúsítottak a kislány felügyeleti joggal nem rendelkező szülei voltak, de bizonyítékok hiányában a nyomozás akkor hamar elakadt. Hétfőn azonban névtelen bejelentés érkezett a kislány hollétét illetően a rendőrségre, akik ennek hatására újabb házkutatást tartottak Shultis nagyapjánál, ahol korábban többször jártak már, ám a férfi mindannyiszor tagadta, hogy bármit tudna a kislány eltűnésével kapcsolatban, és azt sem engedte, hogy a rendőrök rendesen körülnézzenek a házban. Most azonban sikerrel jártak: egy órányi keresgélés után rá is akadtak a most már hatéves Paislee-re a pincébe vezető lépcső alatt kialakított apró, hideg és nedves szobában – írja az NBC.

Erik Thiele detektív elmondta, hogy már eleve furcsának tűnt nekik a lépcső, ráadásul felvillanó fényeket is láttak a lépcsőfokok között. Miután elkezdték felszedni a fokokat, először egy apró lábfejet vettek észre, majd előbukkant a kislány, elrablói társaságában. Mint kiderült, Paislee végig biológiai szülei, Kimberly Cooper and Kirk Shultis Jr. társaságában volt, akik az után döntöttek úgy, hogy illegális úton veszik magukhoz a kislányt, hogy elvesztették a felügyeleti jogukat, és mindkét gyerekük nevelőszülőhöz került. Feltehetőleg az idősebb lányukat is magukkal akarták vinni, de ő Paislee elrablásakor éppen iskolában volt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az eltűnt gyereket azonnal megvizsgálták, az első eredmények alapján szerencsére jó egészségnek örvend. A rendőrség elmondása szerint Paislee visszakerült a törvényes gyámjához és a nővéréhez. A szülőket és a nagyapát is letartóztatták és vádat emeltek ellenük Paislee eltűnése és fogva tartása ügyében, valamint eltiltották őket Paislee-től. A rendőrség további letartóztatásokat helyezett kilátásba, a nyomozás jelenleg is zajlik.

Több mint egy éve nem képes legyőzni a koronavírust egy török férfi. Az egyfolytában fennálló fertőzöttség és az egészségi állapota miatt sajnos nem vehette még fel az oltást.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.