Egészség

Zacher Gábor szerint a két oltás már semmit sem ér

Mindenkinek fontos a harmadik oltás

Zacher Gábor mindenkinek javasolja a harmadik dózis felvételét, mivel a tavasszal felvett második oltás hatékonysága mostanra szinte sem,mit nem ért. „Az oltások hatékonysága már az első koronavírus variánsokkal szemben sem volt 100 százalékos, ez pedig a delta, és legfőképp az omikron megjelenésével csökkent. Ezért is fontos az immunrendszer megerősítése az újabb dózisokkal. Aki többszörösen oltott, most már legalább háromszor, annak drasztikusan kisebb az esélye, hogy súlyos állapotba kerüljön, ha koronavírusos lesz” – magyarázta eddigi tapasztalatait Zacher Gábor.

Az omikron variáns most már egyértelműen uralkodó Magyarországon is, az új betegek döntő része már emiatt szorul ellátásra. A deltához képest enyhébb koronavírustípus érződik is az egészségügyi rendszerben, valamelyest csökkent a kórházak Covid-osztályainak leterheltsége. A betegek jelentős része orrfolyással, hát- és derékfájással, enyhe lázzal átvészeli a betegséget, ritka, hogy valaki kórházi ápolásra szorul 3 oltással. „Aki háromszorosan oltott, az enyhe tünetekre számíthat, semmi olyanra, amit bőséges folyadékbevitellel, lázcsillapítással ne lehetne kezelni. Aki viszont több betegséggel küszködik, az ritkán, de a három oltás ellenére is kerülhet olyan állapotba, hogy kórházi ellátásra szorul. Kollégákkal beszélve most úgy látjuk, hogy valamelyest csökkent az osztályok leterheltsége” – osztotta meg tapasztalatait Zacher Gábor.

A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa az oltás fontossága mellett nem győzte hangsúlyozni, hogy a járványhullám csillapítása és persze saját egészségünk megőrzése érdekében továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kiderült, miért terjed jobban és gyorsabban az omikron, mint a korábbi variánsok. Sokkal erősebb „túlélő-ösztönnel” bír, mint elődei.

Fotó és leadfotó: MTI / Mohai Balázs

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.