Lehullt a lepel: Stana Alexandra elárulta, hogyan jött össze Meggyes Dáviddal, és miért ért véget Köcse Györggyel való házassága

Így indult a kapcsolatuk

Azt eddig is tudni lehetett, hogy Alexandra és a pénzügyi tanácsadóként dolgozó Dávid még tavaly augusztusban találkozott először egy rendezvényen – Stana ezt most részletesebben is kifejtette a magazinnak: „Először nyáron találkoztunk, egy üzletmegnyitón, ahol ő influenszerként volt jelen. Megszólított, gratulált a Dancinghez, mondta, hogy szívesen táncolna. Akkor ennyi történt. Decemberben találkoztunk össze teljesen véletlenszerűen egy bevásárlóközpontban, ahol én éppen vásároltam. Meghívott egy baráti kávézásra. Akkor még nem gondoltam bele többet, és szerintem ő sem” – árulta el a táncosnő, aki hozzátette, az a találkozó nagyon jól sikerült, sok mindenről tudtak beszélgetni és hamar egy hullámhosszra kerültek, viszont azt tagadja, hogy Dávid bármikor is tolakodó üzeneteket írt volna neki. „Amint éreztük, hogy itt már alakulhat valami, hazament, és elmondta Grétának, hogy szeretne elköltözni. Nem gondolom, hogy elszerettem a párjától” – vallotta be Alexandra, aki szerint tehát Meggyes nem élt párhuzamos életet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.