Sztárok

93 éves lenne ma Lorán Lenke - Ilyen élete volt a magyar komédia királynőjének

A Vidám Színpad legendás színésznője három évvel ezelőtt hunyt el.

Mindig vidám volt

90 éves korában, hosszan tartó betegség után 2017. augusztus 27-én elhunyt Lorán Lenke - rázta meg a tragikus hír a magyar művészvilágot és a komikus műfaj rajongóit. A vörös hajáról és mindig derűs természetéről ismert előadót életében számtalan szakmai díjjal elismerték: érdemes és kiváló művésznek, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának választották, valamint a Jászai Mari-díjat is megkapta. Annak idején még Makay Margit stúdiójában tanulta a szakmát, majd 1943–1945 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1945–1966 között a Művész Színház, a Vidám Színpad, a Magyar Néphadsereg Színháza, és a Petőfi Színház, 1966–1996 között a Vidám Színpad tagja volt, majd a későbbi Centrál Színházban játszott. 1998-2011 között a Mikroszkóp Színpad tárulatásnak volt tagja.

Munkatársai rajongásig szerették, régi barátság fűzte Straub Dezsőhöz, de nagyon jó kapcsolatban volt Balázs Andival és Csonka Andrással is. Pályatársai a mai napig csalódottak amiatt, hogy két évvel ezelőtt elvitte betegsége és már nem hallgathatják többé ikonikus nevetését.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Magánélete is révbe ért

Lorán Lenke humoráért a férfiak is rajongtak. Az első férje Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó volt, de házasságuk válással végződött. Másodjára Kozák László Jászai Mari-díjas magyar színész felesége lett, akivel szerelmi élete is révbe ért. Haláláig, 1997-ig együtt voltak, ötven éven át. A színésznő később sosem házasodott újra. Egyetlen fiuk született, aki szintén a László nevet kapta az édesapja után. Nem követte szüleit a pályán rendőr lett. Tőle egy unokája született, a kis Emese

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan-Steiner a görögországi Mykonos szigetén ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat, ahonnan a színész-újságíró egy rendkívül mély és tanulságos...
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.