Egészség

Magyar szakértők szerint nem mindenkinek kell a 4. oltás, de három csoportnak muszáj

Az időseknek erős védelmet nyújt

A negyedik koronavírus-oltás a 60 év feletti izraeliek körében erős védelmet alakított ki, a súlyos megbetegedés esélyét tovább csökkentette – írta meg a Portfolio a Reuters nyomán, akik az izraeli egészségügyi minisztérium közlésére hivatkoztak. A jelölt kutatás előzetes eredményeiből az derül ki, hogy a harmadik oltáshoz képest háromszor erősebb védelmet alakít ki a negyedik oltás a 60 év felettiek körében a súlyos megbetegedés ellen. Ugyanebben a korcsoportban a negyedik oltás a megfertőződés elleni védelmet is kétszer erősebbé tette.

A Sheba egészségügyi központban végzett kutatás előzetes eredményei azt mutatják, hogy a negyedik oltás a harmadik oltással elértnél is magasabb antitest-szintet eredményez, de „valószínűleg” nem olyan magas szintre, amely már képes a gyorsan fertőző omikron variánst teljesen kivédeni, azaz továbbra is előfordulhatnak áttöréses fertőzések.

Izrael ebben a hónapban kezdte el a negyedik oltások beadását a 60 év felettieknek. A kutatásban néhány nagyobb izraeli egyetem is részt vett, a kutatók 400 ezer 60 év feletti negyedszer oltott adatait vizsgálták meg és 600 ezer háromszor oltottét. Izraelben is berobbant az omikron-járvány, ám hivatalosan az országban még egyetlen halálesetet sem hozott a variáns.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Recept nélkül, bárki számára elérhető, jól ismert hatóanyagot ajánl a háziorvosoknak enyhe vagy közepes tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére egy friss miniszteri utasítás. Az acetilcisztein hatóanyag számos – így az egyik legrégebbi, még gyerekkorunkból ismert hurutos köhögésre ajánlott - köptetőben is megtalálható.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
A muskátli nagyon jól bírja az őszt is, ha ügyesen gondozzuk, de ilyenkor már más ritmusban él, mint nyáron.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című műsorának vőlegénye, Kemenczés László megrázó őszinteséggel vallott a múltjáról: egy korábbi kapcsolatában a menyasszonya hónapokkal az esküvő előtt megcsalta,...
Lifestyle
A Tűz Ló évének ősze egyesek számára lendületet, sikereket és új lehetőségeket, másoknak viszont váratlan akadályokat és nehezebb időszakot tartogathat a kínai horoszkóp szerint.
Sztárok
Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan-Steiner a görögországi Mykonos szigetén ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat, ahonnan a színész-újságíró egy rendkívül mély és tanulságos...
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.