Sztárok

Negyvenhét éves korában elhunyt Damu Roland

A közismert magyar színész december első felében került kórházba. Az intenzív osztályon ápolták, műtüdő segítségével lélegzett, az utóbbi heteket már kritikus állapotban töltötte.

Súlyos betegség után hunyt el

Negyvenhét esztendős korában elhunyt Damu Roland magyar színész - adta hírül a Blikk. A hírességről december közepén derült ki: mélyaltatásban fekszik egy magyar kórház intenzív osztályán. Damu annak ellenére is megfertőződött a koronavírussal, hogy kétszer is átesett a vakcináción. Állapota olyannyira kritikussá vált, hogy mesterségesen kellett lélegeztetni, illetve műtüdős kezelést is kapott. Damu Roland egyik ismerőse - aki a színész egészségügyi állapotának változásáról is tájékoztatta a nyilvánosságot - most a Facebook felületén tudatta: a színész szervezete feladta a küzdelmet, december 27-re virradóra örökre elaludt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Damu egészségének megromlásáról nyár végén érkeztek az első hírek. A színészt több betegség is kínozta, elmondása szerint alkalmatlanná vált munkája ellátására - építkezéseken dolgozott kőműves-segédként - ismerősökhöz és barátokhoz fordult anyagi segítségért annak reményében, hogy ki tudja váltani a kezeléséhez szükséges gyógyszereket.

Damu Roland 1974. szeptember 8-án látta meg a napvilágot Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában végezte. Színészként a Budapesti Kamaraszínházban, a debreceni Csokonai Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is fellépett. Körülbelül 150 filmhez és sorozathoz kölcsönözte a szinkronhangját, a Jóban Rosszban című sorozatban pedig Várnagy Elődöt alakította.

Leadfotó: Facebook/Rózsaszál-Oldal

Oldalak

Sztárok
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.