Egészség

A legfrissebb omikron-fejlemények: megjelent Magyarországon és megvan az első áldozat is

Magyarországon is megjelent az omikron

Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki – a hírt az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn jelentették be. Hozzátették: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.

A műsorban Müller Cecília elmondta: a két laboratóriumi mintán kívül több esetet nem fedtek fel eddig. Az országos tisztifőorvos megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket. Az operatív törzs vezetője szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások zajlanak; valamint kiemelte: a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.

A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium az MTI-vel közleményben tudatta: az eddigi két igazolt omikron variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget. Mindez feltehetőleg azt jelenti, hogy ez a variáns több embert megfertőzhetett már hazánkban. A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál. Mint írták, a magyar laboratórium nemrég bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A WHO veszélyhelyzeti igazgatója egy friss interjúban árulta el, vajon a jelenleg ismert védőoltások eredményesek lesznek-e a közelmúltban felfedezett új vírusváltozattal szemben.

Fotó: koronavirus.gov.hu; leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.