El tudod képzelni, hogy más játssza Erzsébetet, mint Romy Schneider?  - mutatjuk az új Sissit

A gyönyörű Romy Schneider olyan Sissit adott nekünk jó 65 évvel ezelőtt, aki egyenesen beleégett az elménkbe. Ezek után érthető, ha sokaknak elképzelhetetlen egy másik Erzsébet, márpedig hamarosan érkezik a legújabb sorozat a királynőről.

Híres volt, de boldogtalan

Romy Schneidernek bizony volt kiktől örökölnie tehetségét: mindkét szülője színész volt. Nemcsak szépségére, de karizmatikus alakjára is tökéletesen emlékszünk, annyira meghatározó egyéniségnek bizonyult Sissiként. Már gyerekkorában tudta, hogy színésznő szeretne lenni és tessék-lássék: teljesült a vágya. Első filmszerepét 1953-ban, 15 éves korában kapta az Amikor a fehér orgona újra virágzikban. Egy évvel később már gyakorolhatta a királynői szerepet a Viktória – Egy királylány gyermekkora című filmben. Utána pedig jött az 1955-ös Sissi című romantikus életrajzi film, ami valósággal halhatatlanná tette.

A karrierjében sikeresnek bizonyult, ám nem volt igaz a magánéletére. A Christine forgatásán egymásra találtak Alain Delonnal, akivel össze is házasodtak. Ám a pár boldogsága nem tartott sokáig, mert épp a munkájuk miatt távolodtak el egymástól. Sajnos a vége az lett, hogy Delon egy búcsúlevelet hagyott, amiben közölte: a gyermekét váró szeretőjét, Nathalie Barthélemyt választja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A csodás színésznőnek egyetlen vigasza a munkája maradt, de nem maradt sokáig magányos: a válást követően hozzáment a 13 évvel idősebb Harry Meyen berlini színházigazgatóhoz. Ebből a házasságból született David Christopher, de a pár ismét eltávolodott egymástól, aminek újabb válás lett a vége. Végül harmadszorra is megházasodott és a frigyből született meg Sarah Magdalena. Ám a titkárával, Daniel Biasinivel való házassága is csődbe jutott.

Bár a munkája vigaszt jelentett neki, amiben kimagasló eredményeket ért el, a magánélete boldogtalanná tette. Nemcsak a szerencsétlen házasságai, hanem az is, hogy elvesztette 14 éves fiát. Remélhetőleg az új Sissi szerencsésebbnek bizonyul!

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: instagram

Oldalak

Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.