Örömhírt osztott meg Hosszú Katinka

Végre fellélegezhet

Katinka úgy lett covidos, hogy február végén felvette az első oltást, az olimpia előtt pedig megkapta a következő adag vakcinát is – mind a két alkalommal Pfizer-oltást kapott, másodszor pedig Merkely Béla oltotta be. Az úszónőnek az olimpia után szüksége volt egy kis kikapcsolódásra és arra, hogy helyre tegye magában a Tokióban történteket: mint ismert, a tőle elvártakkal ellentétben érem nélkül tért haza Japánból. Egy hosszabb olaszországi nyaralás után októberben ismét bevetette magát a medencébe és gőzerővel edzeni kezdett, így hatalmas csapásként érte, amikor egy hete kiderült: nem tud részt venni a soron következő versenyén. Pár nappal korábban már arról tájékoztatta a követőit, hogy egyre jobban érzi magát, ma pedig egy aranyos, táncolós videóval osztotta meg az örömhírt, miszerint szerencsére kigyógyult a betegségből, így hamarosan ismét folytatja az edzéseket.

„Na ki nem covidos már?! Én! Remélem Ti is jól vagytok! Vigyázzatok!” – írta a poszt mellé a sportolónő.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Los Angelesben, Hosszú Katinka életének sorsfordító állomásán forgatott a róla szóló életrajzi dokumentumfilm stábja és főszereplője. Katinka négy meghatározó évig, 2008-tól 2012-ig élt a metropoliszban, ott járt egyetemre,ott lett sikeres úszó, Los Angeles-i diákként nyerte meg élete első világbajnokságát.

Leadfotó: Instagram/ hosszukatinka

Oldalak

Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.
Fashion&Beauty
A nyári divat idén is tartogat néhány olyan meglepetést, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis pillanatok alatt a szezon legnagyobb kedvencévé válik. Ha eddig még nem merted kipróbálni ezt...
Fashion&Beauty
Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti, amiket annak idején nyűgként éltünk meg. Most visszatért a...
Utazás
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.