Utazás

Egy eddig ismeretlen bolygó bújhat meg a Naprendszerben, már a nyomába eredtek a kutatók

Az égitest a Naprendszer peremén rejtőzhet - már 2016-ban is folytak bizonyos kutatások, melyek a teória megerősítését célozták, ám később abbamaradtak. A Naprendszer kilencedik bolygója utáni "tudományos hajsza" azonban most új lendületet kapott.

Egy feledésbe merült elmélet

A Naprendszer peremén, 400 és 800 csillagászati egység közötti távolságban rejtőzhet egy eddig még fel nem fedezett planéta - írja a Science Alert. Az űrkutatók nem most foglalkoznak először a Naprendszer "titkos bolygójának" elméletével: már 2016-ban is suttogtak róla a szakértők, majd az elmélet akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor Mike Brown és Konstantin Batygin, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársai az úgynevezett Kuiper-övet tanulmányozták. A szakértők meggyőződése volt, hogy az itteni égitestek pályáját egy még nem ismert bolygó gravitációja határozza meg.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Számosan akadtak, akik nem értettek egyet az elmélettel, végül pedig heves szakmai vitákat szült az érdekes feltételezés. Később a kérdés feledésbe merült, most viszont újra előkerült, ugyanis Michael Rowan-Robinson, az Imperial College London csillagásza elkészített egy tanulmányt, mely a téma egy izgalmas aspektusát világítja meg.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Utazás
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...