Sztárok

Elkapta a koronavírust a világ legsikeresebb zenei előadója

Négy évig dolgozott új albumán

A zenész csak 2022-ben indul majd turnéra, de már most rengeteg felkérésnek kell eleget tennie. A közelmúltban is volt egy emlékezetes fellépése: Sheeran múlt héten Londonban lépett a publikum elé az Earthshot Prize díjátadó ünnepségén, melyet Vilmos cambridge-i herceg alapított. (Az eseményen ő maga, sőt Katalin hercegné is tiszteletét tette.) Sheerannek egyébként november elején debütál legújabb, Egyenlők névre keresztelt albuma, melynek elkészítése négy évig tartott. A 30 éves világsztár a megjelenés apropóján rengeteg promóciós eseményen jelent volna meg, sőt a tervek szerint november elején a Saturday Night Live-ban is vendégeskedett volna. Ebből azonban a jelek szerint már nem lesz semmi, sőt november 5-én a BBC forgatára sem tud majd elmenni, ahol is a Beebies Bedtime Stories című műsorban olvasott volna fel gyerekeknek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A zenész minden valószínűség szerint megkapta már a koronavírus elleni védőoltást, ugyanis a vakcina népszerűsítéséből is kivette a részét. Júliusban James Corden showműsorában bukkant fel, ahol is módosította saját legendás slágerének, a "Shape of You" címűnek a szövegét, hogy mindenkit az oltás felvételére buzdítson. Performanszában egyébként a Moderna és a Pfizer felvétele mellett "kardoskodott".

Fotó: 123rf

Míg az egész világ Halyna Hutchinst gyászolja, addig Donald Trump fia nem az együttérzésre és részvétnyilvánításra használja közösségi oldalait.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...