Lifestyle

Jelentkezett egy állásra, nyolc év síri csend után érkezett a csattanós válasz

Nem búslakodik az iskola döntése miatt

"Szia Zoe, köszönjük a megkeresést, de nem keresünk senkit" - írták válasz gyanánt a Linkedlin felületén a tanárnőnek. Ez a velős és nem túl szívélyes válasz persze nemcsak azért meglepő, mert nem egy-két nap - esetleg egy hét - letelte, hanem nyolc kerek év után érkezett, hanem azért is, mert Zoe meglehetősen hosszadalmas és illedelmes levelet írt az iskolának, ők azonban mégis csak pár szavas válaszüzenetre méltatták.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Zoe elkeseredett volna a nemleges válasz miatt. Miért is keseredett volna el nyolc év után, nem igaz? Szerencsére az egykori tanárnőnek ma már nincs is rá szüksége, hogy ilyen és ehhez hasonló állásajánlatokkal keressék meg. Zoe azóta saját bőrápolási céget igazgat. Hat alkalmazottja van, köztük a férje - írja a Mirror.

A vállalkozást még egy évvel azelőtt izzította be, hogy állás után érdeklődött volna az iskolánál, de úgy gondolta, érdemes lenne egy mellékállás után néznie, hogy fenn tudja tartani magát. Érzése szerint a helyettesítő tanári állás pont megfelelt volna erre a célra, 2016-ban azonban hirtelen szárnyakat kapott a vállalkozása. Zoe azt ígérte, hogy cégük minden egyes megrendelés után ültet egy fát. Ma már 40 ezernél is többet sikerült elültetniük.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A francia férfi élete örökre megváltozott múlt pénteken.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.
Sztárok
A tragikus veszteséget követően új fejezetet nyitott az életében Aubrey Plaza, és megszülette első gyermekét.
Sztárok
Brad Pitt megrázó őszinteséggel vallott arról a sötét időszakról, amely az Angelina Jolie-val való válása után vette kezdetét.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.