A mai napig nem találják az elrejtett kincseket  – a Kisnánai vár tele van meglepetéssel

A Kisnánai vár mára az ország egyik legszebb és legizgalmasabb vára. Nem is csoda, hiszen rengeteg legendája van. Az egyik okán előszeretettel járnak oda a turisták, ugyanis ha igaz a történet, akkor a vár ura, Móré László a falakon belül ásta el temérdek kincsét a törökök elől. Egy biztos: maga a vár a kincs, amiért érdemes oda ellátogatni. Meg az alvó sárkányhoz.

Amint meglátja az ember a gótikus templomtornyot, átsétál a felvonóhídon, megérkezik a középkorba. Tíz évvel ezelőtt gyönyörűen felújították a várat, parkosították a környéket, amit egy igazán mesebeli helyszínné varázsolták.

A mai Kisnána elődje, Egyházasnána már a 12. században létezett. Az ország egyik legelőkelőbb származású nemzetségének, az Abáknak a birtoka volt. Első tulajdonosa Csobánka Pál volt. 1325-ben Kompolti István felépíttette az udvarházát és kibővítette a már meglévő templomot. A 15. században tovább csinosítgatták a templomot és egy új, emeletes udvarház is épült. A későbbi leszármazottak pedig kőfalakat és kő kaputornyot is építettek.

Miután a Kompolti család 1521-ben kihalt, rokonaik, a Guti Országh család örökölte a palotát. Nekik köszönhető a borospince és hogy a gótikusból reneszánsz stílusra váltottak.

A következő várúr 1543-ban Losonczy István lett, aki Csulai Móré Lászlónak adta át a várat, aki a leghíresebb legenda főszereplője.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lapozz tovább a galériához, ahol a cikk folytatódik!

Ha hiszel a szellemekben, akkor ne menj sötétedés után a siroki vár közelébe. Készen állsz egy szívfacsaró és félelmetes legendára?

leadkép: instagram

Oldalak

Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.