Egészség

Már fiatalkorban megjósolható a rettegett időskori rendellenesség

A boldog fiatal felnőttek sokkal kevésbé vannak kitéve az életük későbbi szakaszában jelentkező zavartságnak.

Már fiatal felnőtteknél is megjósolható a demencia

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Összefüggést találtak a mentális egészség és a demencia kialakulása között a Kaliforniai Egyetem kutatói – írta meg a 24.hu. Míg a depresszióval korábbi vizsgálatok is találtak már kapcsolatot, ez a friss kutatás most kiderítette: a fiatal felnőtt korban megélt mentális állapot rengeteget számít a későbbi demencia kialakulásában. Az ebben az életszakaszban jelentkező depresszió már tíz évvel később is kognitív problémákat okozhat, és előre jelzi a demencia kialakulását is.

Az elsődlegesen az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatásokat közlő tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az amerikai kutatók 15 ezer emberre alkalmaztak fejlett statisztikai modelleket, és kimutatták, hogy 73 százalékkal magasabb volt a kognitív hanyatlás esélye azoknál, akik fiatalkorban voltak depressziósak a mentálisan egészséges emberekhez képest, míg azoknál, akik később éltek át depressziót, ez az arány 43 százalék volt.

A kutatók szerint számos mechanizmus okozhatja ezt az összefüggést. Ezek közé tartozik, hogy a központi stresszválaszrendszer hiperaktivitása növeli a glükokortikoidok nevű stresszhormonok termelődését, ami a hippokampusz károsodásához vezet. Ez az agy azon része, amely elengedhetetlen az új emlékek kialakításához, rendszerezéséhez és tárolásához.

Más kutatások is összefüggésbe hozták a depressziót a hippokampusz méretének csökkenésével, és egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy a nőknél gyorsabban csökken a térfogata az agy ezen részének. A kutatók összességében azt tapasztalták, hogy minél súlyosabbak a depressziós tünetek, annál nagyobb a kogníciós probléma, és annál gyorsabb a hanyatlás mértéke is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyébként szeptember elején arra figyelmeztetett, hogy a demenciában szenvedő betegek száma tíz éven belül akár 40 százalékkal is nőhet.

14 év után bukkant fel ismét a vírus: a madárinfluenza egyik altípusát regisztrálták Csehországban.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...