Lifestyle

Valódi tündérmese: az igaz szerelmet választotta a hercegnő a fényűző élet helyett

A japán hercegnő busás összeget utasított vissza, hogy feleségül mehessen főiskolai szerelméhez.

A szerelem mindent legyőz

Egy közemberbe szeretett bele főiskolai tanulmányai alatt, ezért a japán történelem során először lemondott mintegy 400 millió forintnak megfelelő esküvői juttatásáról Mako japán hercegnő – írja a LadBible. Ez azonban még nem minden: ha Akihito uralkodó unokája, Naruhito japán császár 29 éves unokahúga valóban a szívére hallgat és az igaz szerelmet választja, akkor miután hozzámegy civil kedveséhez, el kell hagynia az uralkodói családot és le kell mondania minden rangjáról is.

A hercegnő és a közrendbeli Komuro Kei egy tokiói egyetemen voltak szaktársak, itt szökkent szárba a szerelmük. 2017-ben meg is történt az eljegyzés, de egy évvel később azt mondták, meggondolták magukat a korai házassággal kapcsolatban. Más források szerint a férfi családjában keletkezett pénzügyi problémák miatt akadályozták meg az esküvőt, amire négy évvel később még mindig nem került sor. Mivel a gerlepár nem kíván tovább várni, inkább lemondtak a császári udvar hagyományos szertartásáról és az óriási összegű hozományról.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hamarosan be is jelentik a várva várt nagy nap dátumát, előreláthatólag a jövő hónapban hozzák nyilvánosságra az időpontot. A hírek szerint a frigy megkötése után a páros azt tervezi, hogy az Amerikai Egyesült Államokba költöznek.

Férjével együtt vették őrizetbe a fényűző életet élő szlovák Instagram-királynőt.

Leadfotó: Pexels

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.