Lifestyle

Mégsem olyan jó ötlet a gyerekeknek szánt Instagram? Jegelik a projektet

Egy időre felfüggesztik a fejlesztést, mert rengeteg kritika érte a vállalatot miatta.

Szünetel a gyerekeknek szánt Instagram fejlesztése

Az Instagram tavasszal jelentette be, hogy dolgoznak a platform 13 éven aluliaknak szánt verzióján, szeptember 27-én pedig már azt írták a hivatalos oldalukon: bár fontosnak tartják a kezdeményezést, mégis leállnak a fejlesztéssel. Adam Mosseri, az Instagram fejese azt ígérte, hogy nem állnak le a szülőkkel, szakértőkkel és döntéshozókkal való egyeztetéssel és közös munkával, hiszen továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek az indítványnak, és a szülői felügyelet eszköz fejlesztésével sem hagynak fel – erről részletesebben az elkövetkezendő hónapokban adnak majd hírt.

Az Instagram Kids névre keresztelt fejlesztésbe eredetileg azért fogtak bele, mert a gyerekek egyre fiatalabban kezdenek el okostelefont használni és olyan alkalmazásokat letölteni, amelyek nem az ő korosztályuknak készültek. Az volt a céljuk, hogy egy reklámmentes felületet biztosítsanak a gyerekeknek (nem is a legfiatalabbaknak, a célcsoportjuk a 10-12 évesek voltak), akik azt szülői engedéllyel használhatnák, és csak olyan tartalmakat látnának, amihez nem túl fiatalok. A szülők amúgy monitorozni és befolyásolni tudnák, mennyi időt töltenek és mit látnak az oldalon, valamint hogy kivel cseveghetnek a gyermekeik az alkalmazásban.

Az utóbbi időben mégis sok kritika érte az Instagram Kids ötletét, Mosseri azonban hangsúlyozta: a gyerekek már egyébként is online vannak, ezért fontos a korukhoz illeszkedő alkalmazások fejlesztése, ez pedig a szülők érdekében is áll. A vezérigazgató kiemelte, ezt már más vállalatok is felismerték, többek között a YouTube és a TikTok is rendelkezik 13 éven aluliaknak szánt applikációval.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mosseri továbbá kiemeli: céljuk az Instagram jobbá tétele, és ezért már eddig is számos lépést tettek – ilyen például, hogy a 16 éven aluliak profilja már alapjáraton privát, vagyis azt csak azok láthatják, akiknek ezt a kiskorú felhasználó külön engedélyezi. Ezen kívül folyamatos kutatásokat végeznek azt illetően, hogy milyen fejlesztésekkel segíthetnének például a zaklatás és a negatív testkép kialakulásának visszaszorításában.

Nehezebb lesz mostantól a csalók dolga, biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje Magyarországon.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rebecca De Mornay a nyolcvanas évek elején szinte egyik pillanatról a másikra vált Hollywood egyik legvonzóbb és legkeresettebb színésznőjévé, ám azóta több mint négy évtized telt el, és ma már...
Lifestyle
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A...
Sztárok
Kilencéves józansági jubileumát ünnepli Molnár Tamás; az Anti Fitness Club egykori frontembere, elismert dalszövegíró és szólóelőadó őszinte posztban foglalta össze a függőség legyőzésének...
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...