Sztárok

Boris Johnson mindeddig titkolta, hány gyermeke is van valójában - most bevallotta az igazat

A brit miniszterelnök úgy döntött, felhagy a köntörfalazással.

Sok pelenkát cserél a brit kormányfő

Boris Johnson brit miniszterelnök mindeddig tudatosan kerülte a válaszadást, amikor azt firtatták, hány gyermeke is van pontosan. Az 57 esztendős politikus nyilvánvalóan azért örült volna, ha ezt a témát nemigen erőltetik a sajtó képviselői, mert van egy házasságon kívül született gyermeke is. Most viszont Johnson úgy döntött, elég a ködösítésből, és az NBC Today című műsorban a riporter azon kérdésére, miszerint igazi-e, hogy hat gyermeke van, a kormányfő határozott igennel válaszolt - írja a The Guardian.

A lap arra is kitér cikkében, hogy a világ egyik vezető politikusa kétszer vált el eddigi élete során, és egyik gyermekét házasságon kívüli párkapcsolatban nemzette. Johnsonnak van egy egyéves kisfia, Wilfred, akit mostani felesége, Carrie Johnson szült neki. Amikor megkérdezték tőle, milyen érzés, hogy kisbaba van a Downing Street 10-ben, a brit miniszterelnök azt felelte, "egyszerűen fantasztikus", majd hozzátette, hogy ő is kiveszi a részét a gyermekgondozásból, ami azt is jelenti egyúttal, hogy sok pelenkát cserél.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Johnsonnak egyébként van már négy felnőtt gyermeke. Őket második feleségével, Marina Wheelerrel nemzette, de az 57 éves miniszterelnöknek van egy lánya is, ő született házasságon kívüli kapcsolatából.

Fotó: 123rf

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.