Lifestyle

Az évszázad égése: a lány videóra vette, hogyan buktatja le pasiját, aki hónapokon át csalta

Kegyetlen hazugsággal tetézte bűnét

A videón az látható, amint a lány átnyújt "szívszerelmének" egy ajándékcsomagot. A srác gyanútlanul belenyúl a zacskóba, csakhogy nem éppen azt találja benne, amire számított. A csapodár férfiú ugyanis egy rakás papírt talált a csomagban. A lány azonnal kérdőre vonta: "Ezek mik? Ezek mik?!" Rafinált hősnőnk összegyűjtötte azokat az üzeneteket, amiket partnere váltott a szeretőjével, majd szépen kinyomtatta a sorokat, ahogy kell, aztán ezeket kapta ajándékba a fiú. Ezután következett csak a videó legzseniálisabb pillanata: a hűtlen srác egyszerűen lefagyott a meglepetéstől. Miközben a lány kitartóan, keményen faggatta, szerelme megsemmisülten, némán ücsörgött a kanapén, meredt maga elé és a bűnjelként szolgáló papírlapokra, majd se szó, se beszéd, felpattant a helyéről és a konyha felé vette az irányt. Barátnője azonban nem érte be ennyivel, a srác után ment, továbbra is felé irányítva a kameráját. A videóból az is kiderül, hogy a fiú azt hazudta a szeretőjének, hogy a barátnője meghalt.

"Ki halt meg? Talán én? Én haltam meg? Mi ez az egész? Mi ez az egész? Ki ez a csaj?" - faggatózik a barátnő a videóban, a pasija azonban kínos némaságba burkolózik. Ennél durvább és kellemetlenebb lebőgést aligha láthattunk az utóbbi időben, ráadásul a videó parádés sikert aratott a közösségi médiában. Azt persze nem lehet tudni, hogy a barátnőnek hogyan sikerült megszereznie a srác és a szeretője titkos levélváltását, mindenesetre bosszúhadjáratában nem volt sok köszönet, annyi biztos.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A világ egyik legnépszerűbb applikációja most kivételesen nem a felhasználók jól ismert igényeit elégítette ki, helyette millióknak okozott sokkos pillanatokat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.