Lifestyle

Rémálomba illő játékbabát talált az új lakásában - frászt kapott, amikor megtudta, hogyan került oda

A 32 éves tanár nem gondolta volna, hogy ilyesfajta nehézségek várják majd új otthonában.

Üzenet a múltból

A 32 esztendős tanár, Jonathan Lewis repesett a boldogságtól, amikor végre kézbe kapta új otthona kulcsait, s égett a vágytól, hogy beköltözhessen. A Mirror cikke szerint főhősünk egy brit kistelepülésen, Surrey-ben szemelte ki magának új hajlékát, és amint birtokába vette, rögtön hozzá is látott az ingatlan kicsinosításához-átalakításához. Épp kalapáccsal bontotta az egyik falat, amikor hirtelen, szinte a semmiből a szeme elé került egy ijesztő külsejű játékbaba. A férfi először nem gondolt semmi rosszra, ám nemsokára kiderült, hogy az ódonnak tűnő, kissé viharvert bábut szántszándékkal helyezték el éppen ott - valószínűleg az előző tulajdonosok. Lewisnak azonban nemcsak ez szúrt szemet, hanem az is, hogy a játékbaba egy cetlit szorongatott. A tanár sok mindenre fel volt készülve, erre az eshetőségre azonban nem. Mindenesetre úgy határozott, "belemegy a játékba", így hát kivette a játékbaba kezéből a levélkét, és olvasni kezdte. Nem akart hinni a szemének, miközben a réges-rég írt sorokat betűzte.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, a történet még csak most kezdődik!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.