Utazás

Nem titkolózik tovább a NASA: ennyi az esélye, hogy a legrettegettebb aszteroida eltalálja a Földet

Az amerikai űrhivatal korrigálta önmagát: vadonatúj számítással álltak elő, hogy megbecsüljék, mennyi az esélye, hogy a félelmetes Bennu aszteroida a bolygónknak ütközzön.

Megállíthatatlanul száguld felénk

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Már egy korább cikkünkben is megírtuk, hogy megállíthatatlanul halad a Föld irányába a szakemberek által Bennu névre keresztelt kisbolygó, s a következő évtizedekben nyugtalanítóan közel kerülhet a kék bolygóhoz. Ugyan annak az esélye jelen pillanatban rendkívül kicsi, hogy a Földnek csapódna, ha mégis eltalálna minket, az katasztrofális következményeket vonna maga után. Ahogy annak idején beszámoltunk róla, a Kínai Űrtudományi Központ kutatói nemrégiben összedugták a fejüket, s publikáltak egy érdekes tanulmányt, melyben körvonalazzák saját tervüket arra vonatkozólag, hogyan lehetne eltéríteni a Föld felé száguldó kisbolygót.

A tudósok nem akarják felrobbantani a Bennu-t, hiszen ha a grandiózus égitest több kisebb darabkára szakadna, azzal a probléma nem oldódna meg, és még mindig potenciális fenyegetést jelentene ránk nézve. A szakértők szerint sokkal célravezetőbb volna, ha a Bennu-t néhány rakéta egyidejű bevetésével egyszerűen "eltolnák" a világűrben. Úgy számítják, ehhez mindösszesen 23 Csang-cseng 5 rakéta szükségeltetne. A támadóeszközök 9000 kilométerrel taszítanák odébb a Bennu-t. Természetesen a kisbolygó eltérítésének ötlete a NASA-t is foglalkoztatja. Ők a HAMMER (Hypervelocity Asteroid Mitigation Mission for Emergency Response) nevű koncepcióval rukkolnának elő, melynek lényege, hogy egy apróbb űreszköz kisebb lökésekkel taszítaná odébb az égitestet. A NASA úgy saccolja, 34-53 ütközésre lenne szükség ahhoz, hogy a misszió sikerrel záruljon. Az amerikai űrhivatal szerint a műveletet a Bennu esetleges becsapódása előtt 10 évvel kellene végrehajtani.

Fotó: 123rf

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...